Megosztjuk veletek Csutka Istvánnal készült interjúnk második részét, amiből még több izgalmas információt tudhattok meg Istvánról.

Ahogy elkezdünk “követni”, ha nem is ismerünk, egy idő után tudjuk mi a kedvenc témád, milyen emberek vannak körülötted, miről beszélsz szívesen, mit gondolsz a világ dolgairól. De keveset tudunk arról, ahogy élsz, mi a napi rutinod, mi a következő célod és mi az, amiről nem szeretsz, vagy nem szívesen beszélsz?

 A lényeges változás életemben, hogy több munkahelyem van, és legtöbbször otthonról dolgozom, vagy onnan, ahol éppen vagyok, azaz nem vagyok irodához kötve. Így Kolumbiából, Korzikáról, Kanadából is tartok előadásokat és dolgozom. Bár vannak nagyon jó barátaim, de nem vagyok nagy bulibáró és szeretek otthon lenni, kertészkedni és utána gyönyörködni a munkám eredményében, olvasni és sportolni, illetve 2013 óta írni. Szívesen hallgatok zenét – mindenevő vagyok, nagyon szeretek főzni és pláne sütni, jól esik lehuppanni a kanapéra és megnézni egy jó filmet, de ezt is inkább edzés közben teszem, amikor az időjárás tényleg annyira cudar, hogy bent edzem a nappaliban.

Bármiről szívesen beszélek és nem is szoktam magamban tartani a véleményemet, ami nem mindig a legjobb. Foglalkoztat a közélet, sőt idegesít is, így a hírekről igyekszem leszokni és inkább mást olvasni.

Igyekszem képben lenni a világ dolgairól, a technológiák, tudomány újdonságairól. A világban történtek sok része azonban igencsak elszomorít, és csak bízni tudok benne, hogy a sokféle isten végül kibékül egymással és így aztán az emberek is a Földön. Nézni a bárhol is szenvedő gyermekeket, nőket és látni közben az érdektelenséget, mert messze van tőlünk és nem érint minket… nagyon elszomorít. Fontos része életemnek a karitatív szerepvállalás. Igyekszem segíteni, ahol csak tudok.

Van olyan, amikor igazán passzív pihenésre vágysz? Úgy gondolom, ismerve téged valamennyire, hogy ritka az ilyen, hiszen mindig is nagyon aktív voltál. De mivel tudod magad kikapcsolni OFF módba (az alváson kívül persze)?

 Nem alszom jól a debreceni igazgatásom óta, de a mai technológiáknak hála, van egy applikáció, ami sokat segít és javít az alvásminőségemen (Sleep Cicle). De az igazi passzív semmittevés számomra egy film, egy könyv, vagy ha írok, de van, amikor csak szörfözöm a neten és elszáll az idő. Ilyenkor aztán lelkiismeretfurdalásom van…

Mi volt az a lényegi pont, ami segített kilábalni a pár évvel ezelőtti mély pontodból?

Azon az éjszakán annyira ideges voltam, hogy képtelen voltam elaludni. Szinte mindenemet elveszítettem, amiért egy életen át dolgoztam és ezt nem volt egyszerű feldolgozni, azt pedig pláne nem, hogy a magyar jogrend képtelen megvédeni ilyen esetben az embereket. Miután nem jött álom a szememre, felkeltem és leültem a dolgozószobámban az íróasztalomhoz. Arra nem gondoltam, hogy kiugrom az ablakon, miután földszinten lakom, így még csak nem is puffannék, hanem elkezdtem írni, mert jött egy ötletem és reggelig csak azt írtam. Egy olyan vállalkozásé, amelyről tudom, hogy sikeres lesz, ha elérem, hogy újra legyen annyi tőkém, hogy belevághassak.

Mivel az összes jó kérdés felíródott már maradok a kaptafánál. A színpadot, a rendezést teljesen magad mögött tudtad, vagy soha ne mond, hogy soha?

 A színház eltört bennem Debrecenben, miután annyira beleszólt a politika. 2013. március 25-én a Macskák 30 éves jubileum volt az utolsó előadásom. Be kellett látnom, hogy volt igazgatóként már nincs rám szükség színészként és megkeseredett művész van elég, nem szerettem volna az lenni, így váltottam, de eltartott egy ideig, míg megleltem, hogy mi az, ami legalább annyira boldoggá tesz, ahol ugyanúgy van előadás, színpad. Rendezni sem rendezek, pedig volt a feladatra felkérésem. Egyetlen egy, amire készülök, az egy monodráma, amely bízom benne, hogy most nyáron végre elkészül. Egy próbálkozásom már volt vele, de rosszul választottam dramaturgot és katasztrofális lett az anyag és így ledaráltam.

Valamilyen sport versenyre készülsz-e?

 Annyira máson van most a fókusz, hogy bár folyamatosan és edzővel edzem, másféle erőnlétet kell felépítenem és így nem tudok egy adott sportágra és versenyre rendesen készülni.

Most mennyivel vagy türelmesebb, mint korábban?

 Összehasonlíthatatlanul, de attól még elég rendesen fel tudnak idegesíteni dolgok, csak másképpen vezetem le. Mondjuk különben is az a típus voltam, aki sokáig nagyon türelmes és aztán robban. Nem érdemes addig eljutni nálam…

Milyen típusú embereket szeretsz és vannak-e példaképeid?

 Az igazi úriembereket szeretem. Akik a kellő tudás és tehetség mellett, rendelkeznek kellő stílussal, szerénységgel, a mások iránti tisztelettel és elfogadással is. Rengeteget tanultam, sajnos ma már nem élő művészektől, emberektől. De volt egy tanárom egy svájci iskolában, akinek a legjobban köszönhetem látásmódomat, aki megértetett velem nagyon sok mindent.

Sok olyan ember van, akinek munkássága lenyűgöz: Fred Astaire, Gene Kelly, Sammy Davis Jr és Gregory Hines, de Michail Barisnyikov, Giuseppe Verdi, Márai Sándor, vagy Széchenyi Zsigmond szintén. Hálás vagyok a sorsnak, hogy dolgozhattam Rátonyi Róberttel, Agárdi Gáborral és Sinkovics Imrével, hogy apámként szeretett tanárom Seregi László és hogy mennyit kaptam Versényi Idától, vagy énektanárnőmtől Bagó Gizellától, vagy Jeszenszky Endrétől.

Van e valamilyen “bakancslistád”, ami alapján válogatsz a leendő úti célok közül?

 Nem szeretem a bakancslista kifejezést. Céljaim vannak, és minden évben újra írom és kiragasztom a dolgozószobám ajtajára. Van olyan is, ami lekerül róla, vagy azért meg megvalósítottam, vagy rájövök, hogy elmúlt. Ilyen volt a Machu Pichu. Érdekel, de mióta jártam az Elveszett városban, már nem első számú célpont. Fontosnak azt tartom, hogy ismerjük céljainkat és tudjuk, egyszer eljön az ideje, amikor meg fogjuk valósítani. Mert ha ismerjük a célt, akkor észre is fogjuk venni a lehetőséget.

Mi az, ami még nagyon vonz, mint úti cél?

 Édesapám miatt egyszer muszáj elmennem Argentínába, Buenos Airesbe, ahol született.