Elhoztuk nektek Csutka Istvánnal készült interjú-sorozatunk legutolsó, harmadik részét is. Beszélgettünk pihenésről, feltöltődésről, negatív energiák kezeléséről, egyensúlyról és persze, a Caminoról is. Olvassátok szeretettel!

Honnan jönnek az ötleteid az útjaiddal kapcsolatban?

 Sokat olvasok, és miután ez érdekel, így rengeteg olyan emberbe botlom a neten, akik hasonló célokat próbálnak leküzdeni. Többüket megkerestem és leveleztünk, így tőlük is kapok ötleteket, illetve nemrég épp egy áruház reklámplakátján tűnt fel egy újabb uticél. A lényeg számomra, hogy eléggé járatlan legyen.

 

Gondoltál már arra, hogy vajon kerekesszékkel is megközelíthetőek-e az úti céljaid?

 Bevallom erre idáig nem figyeltem, arra viszont igen, akik így vágnak neki egy útnak. Találkoztam olyannal, aki fél karral, aki egy lábbal és mankóval, aki lábprotézissel és láttam olyat is, aki lábak nélkül mászik hegyet. Elképesztenek ezek a teljesítmények, mint például Boronkay Péter paratriatlon olimpikoné is. Igazi példaképek és gyorsan rájön az ember ellettük, hogy meg se forduljon a fejében, hogy egy zokszó is elhagyja a száját.

 

Mit tennél ha egy folyamatosan panaszkodó, negatív energiát árasztó személlyel lennél összezárva napi 8 órában?

Előfordult már sajnos, nem is egyszer. Nem könnyű. Igyekszem segíteni és tolerálni, de csak egy ideig, mert túl sok energiát vesz el, hogy ne húzzon le magával. De sajnos az ilyen típusú embereken nagyon nehéz segíteni, mert jellemzően nem akarnak meghallani semmit. Mindig kész vagyok segíteni, de igyekszem rövidre zárni a kommunikációt, amennyire csak lehetséges.

 

Az olyan embereknek, mint Te azért a nagy happinessben vannak rossz napjai is, amit mások nem észlelnek igazán. Ők csak a pozitív, lelkes ént tapasztalják. Te hogyan kezeled az esetleges mélypontokat?

Szerencsémre ott van édesanyám és a párom, akire mindig számíthatok és azok a barátaim, akikhez tényleg bármikor és bármivel fordulhatok. Fontos, hogy legyenek ilyen emberek az életünkben, mert mindenkinek vannak nehéz pillanatai, amikor elakad, amikor az érzelmek vezérlik, nem a tisztánlátás és ilyenkor sokat segt egy külső szem.

 

Mennyire és mennyi ideig töltenek fel téged az útjaid?

Természetesen ez az adott út hosszától és nehézségétől is függ. Állítom, hogy egy igazi szabadság egy hét után kezdődik. Kell az idő, míg képesek vagyunk „elhagyni“ az otthoni gondokat. Napra pontosan emlékszem erre a napra a Kilimanjaro megmászása közben. Egyszer csak mögöttem maradtak. Kötelezővé tenném a két hét szabadságot. Miután kreatív munkáim vannak, így nem nehéz kiégni és kell a megújuláshoz a feltöltődés. Azonban tavaly bármennyire is szép és jó volt Korzikán lenni, de a GR20 minden erőmet kiszívta és hullafáradtan értem haza. De egy biztos, bármikor fel tudom ezeket a pillanatokat idézni és ezek a fáradt pillanataimban sokat segítenek.

 

Hogyan találod meg az egyensúlyt a hétköznapokban?

Mostanában nehezen, mert túl sok lett a feladat és így értelem szerint mindig a saját dolgaim maradnak a sor végén. De így pláne erősen kell sorrendet állítanom és minden nap este sorrendbe írom az összes teendőmet, próbálom ehhez tartani magamat. Megtalálom az időt a felkészülésre, azaz edzésre, a családra és a kikapcsolódásra, írásra is. Az új honlapomnak 2017 októberében el kellett volna már készülnie, de miattam nem sikerült.

 

Van-e valami, ami elől menekülsz?

Nem tudok róla. Sohasem értettem, hogy azért mert valaki utazik, vagy kihívásokat keres, miért csak azért tehetné ezt, mert menekül valami elől? Tényleg nem gondolom, hogy ezért tennék bármit is. Viszont érdekel a világ, szinte nem voltam szabadságon 47 éves koromig és ma az útjaim során, egy nap alatt többet látok, mint anno egy hónap alatt.

 

Honnan jött az indíttatás, hogy a gondolatokat bonbonokhoz társítsad?

A blogomhoz kerestem egy címet és miután a csokoládékat imádom és azidőtájt jártam a bonbonkészítő iskolába, egyszer csak összeállt a képlet. Aztán amikor az előadássorozatot indítottam, szintén kerestem egy jó címet, mert bár anno Ellenfényben volt a televíziós műsorom címe és eredetileg azt szerettem volna folytatni, de éreztem az a cím ehhez már nem lesz megfelelő. Aztán egyszerűen nem találtam jobbat, mert egy jó bonbon olyan, mint egy esszencia, a kevésben van a lényeg. Így inkább a blogom neve változott meg.

 

Látunk még táncolni?

A televízióban, ha ismétlik valamelyik műsort, akkor igen, de színpadon talán csak akkor, ha újra meghívnak a Macskák következő jubileumi előadására. Itthon szoktam, ha valami jó zene szól.

 

A külső és a belső út mikor, mennyire van szinkronban? Mikor, melyik a nagyobb motiváció? „Hű, de szép, megyek!” Vagy belülről megjelenik az érzés: menni kell.

Nincs ilyen „most menni kell” érzés. Olyan van azonban, hogy már nagyon mennék, de ez inkább a sok munka miatt van és érzem, kell egy kis szünet. Azonban amikor elindulok, akkor tudok igazán írni is, mert ilyenkor csak az útra fókuszálok és az idő, a nehézségek, az élmények, a körülmények mind-mind képesek kiváltani valamit belőlem. Értelem szerint, ami képes a lelkemet is megérinteni jobban motivál, de van, amikor a teljesítmény veszi át ezt a szerepet.

 

És mi az igaz megpihenés?

Bármilyen vízpart képes megnyugtatni és órákig tudok a partján ülni és csak nézni a víztükröt, a hullámokat, az aranyhidat.

 

Milyen érzés, mikor eljutsz az adott világ pereméig? Kiszakadsz vagy “beszakadsz”? (Vagyis minden megszűnik és üresség lesz benned?)

A Camino végén ürességet éreztem és nem tudtam, hogyan tovább. Nagyon nehéz volt hazatérni. Madridban sokkolt a tömeg és a zaj. Amikor egyedül vagy a természetben, az teljesen kikapcsol és feltölt, de meg kellett tanulnom vissza is térni, nem csak elmenni. Nem is olyan könnyű ez. Sokaknál látom, hogy „Caminofüggők” lettek és újra meg újra nekiindulnak az útnak, azt remélve, hogy az majd megoldja gondjaikat. Pedig azokat, csak saját maguk képesek megoldani. ha hazajönnek és nem is próbálnak meg úgy élni, mint az út során, és ha nem próbálnak meg változtatni azokon a dolgokon, amelyekre megtalálták a választ a hosszú kilométerek során, akkor mindegy hányszor indulnak el és hány kilométert tesznek meg. Akkor csak egy önáltatás lesz az egész.