18 év.
Ennyi idő alatt válik felnőtté egy gyermek. Vagy válhatott volna, ha megszületik. Ha nincs az a bizonyos szeptember 11.

Hányan aludtak utoljára együtt szeretteikkel az előző éjszakán és hányan bújtak oda hozzájuk egy ölelésért, az akkor még nem tudott utolsóért?
Hányan készültek már izgatottan egy utazásra, hányan tervezték már a másnapi feladataikat, vagy stresszeltek a másnapi fontos meetingjeik miatt?
Hányan rohantak reggel, hogy el ne késsenek és mulasztották el az utolsó csókot, egy ölelést, egy szeretlek mondatot?
Hányan köszöntek el csak sietve, kutyafuttában, elfeledve megölelni gyermekeiket, párjukat?
És hányan voltak, aki már az este is haraggal.szívükben, szótlanul, ellentétes oldalra fordulva aludtak el és kibékülés nélkül, ugyancsak szótlanul léptek ki utoljára az ajtón?

Hány és hány különböző történet, hány elfeledett, ki-, vagy ki nem momdott szó, érzés, vagy gondolat?
Csak egy villámgyors szia és már csukódott is az ajtó… nem tudva arról, többé már nem lesz lehetőségük minderre.

Jól jegyezd meg, a holnap.nem létezik és senki sem fogja garantálni neked! A most az egyetlen, ami biztos, ami a tiéd, a tiétek. Éppen ezért ragadd meg és élj vele! Tegyél olyat, amire vágysz, de mindig csak tologatod!
Felejtsd el a fogyókúrádat és egyél egy igazán finom bonbont! Mondd ki, hogy szeretlek, hogy hiányzol, hogy bocsánat, hogy ne haragudj! És nevess, sírj, üvölts, ha épp arra van szükséged, mert senki, de senki nem ítélhet el azért, mert azt teszed, ami jólesik, ami boldoggá, ami nyugodtá tesz. Menj el sétálni az esőben, meglátni a felhőkben a szépséget, adni időt magadnak, hogy megállj a rohanásban és beülj egy jó teára, vagy kávéra a rég nem látott barátoddal, vagy meglepd a párodat, gyermekeidet, szüleidet, hogy örömöt csalhass arcukra!
Mosolyogj rá egy idegenre, tegyél valami jót valakivel és aranyozd be a napját, azt a pillanatot az életében, hiszen neki sem garantálja senki a holnapot!
Nem várhatsz örökké, míg ezek maguktól megvalósulnak! Mert nem tudhatod, hogy neked, neki, vagy éppen nekik lesz e még holnap.
Emeld fel végre a feneked a kanapéból, kapcsold ki a televíziódat, lépj ki a közösségi alkalmazásokból és élj úgy, ahogy szeretnél, ha tudnád ez a nap az utolsó!

Amikor megkérdezik, miért vágtam bele ebbe a hosszú és nehéz útba, akkor a válaszom többek között ez is. De közben sohasem feledem el azt mondani, hogy hiányzol, hogy szeretlek, hogy köszönöm. Felhívom a vadon közepéről azt, aki valamitől eszembe jut, csak azért, hogy húsz év után mondjam újra, köszönöm, nem feledem a tanítást, amit kaptam.

Már az El Caminon is ràjöttem erre és azóta végképp nem szégyellem hogy férfi létemre néha sírok, hogy megtörök lelkileg, vagy fizikailag, hogy néha mennyire fáj. Nem érdekel ki mit mond rám ezekért, hogy értelmetlennek látja, hogy gyengének lát, mert ez így együtt vagyok én. De én legalább felemeltem a fenekemet arról a kanapéról és több év tervezést követően úgy döntöttem belevágok, mert nem tudom, lesz e holnap, lesz e még erre később is lehetőségem. És akik szeretnek, akik igazán ismernek, azok megértették. Mellém álltak és a nehéz pillanataimban egyre több emberhez tudtam fordulni, mert valahol már nem csak magamért gyalogoltam, gyalogolok.

Nézem itt a megemlékezőket, a megható megemlékezéseket. De jó lenne azt is tudni, hány túlélő van, aki az elmúlt 18 évben, éppen a történtek hatására változott meg, lett még jobb ember, segít még többet az arra rászorulóknak? Hányan ismerik fel ilyenkor, a gyűlölet, a vita, a harag, a.megosztottság, az arrogamcia, sehova sem vezet, azaz mégis, csak nem jó irányba. És ezek által hàny és hàny értékes percet, napot veszítünk el, amelyeket szeretteinkkel, barátainkkal, mások segítésével, vagy épp a magunk fejlesztésével, fejlődésével, vagy boldogabbá tételével tölthetnénk. Rohanunk a pénz, a hatalom, az elsőbbség érdekében, miközben azokat a bizonyos, gyönyörű felhőket elfújja a szél, feloszlatja a nap sugara, vagy a szerettünket enm láthatjuk már többé.

Akkor már nem fog segíteni rajtad se pénz, se hatalom, se protekció az elsőbbségért. Már késő lesz és hiába fogsz zokogni, hiába vered a fejed a falba, az idő kerekét nem fogod tudni visszatekerni. Lelkiismeret furdalással élni tovább, pedig hidd el, az egyik legrosszabb és legfájdalmasabb lesz.

Szóval, kelj fel, indulj el, tedd meg, mondd ki, kérj bocsánatot, öleld meg, mert ha lesz holnapod, akkor azt csak még szebbé, tartalmasabbà, boldogabbá és sikeresebbé fogja tenni.

NEVER FORGET…