augusztus 2020

Gondolatok

Bogdán László

on
augusztus 15, 2020

Első szóra igent mondott. Sőt, amikor megtudta, hogy Beer Miklós püspökkel lesznek vendégeim a Gondolat Bonbonok estemen a Madách Színházban, hozzátette: “Akár gyalog is elmegyek. Nagyon rég óta szeretném…

Gondolatok

A múlt egy darabja

on
augusztus 15, 2020

Pénteken be kellett ugranom egy grafikai stúdióba, mely az egykoron nagynevű és hírű Csepel Vas- és Fémművek területén bérli telephelyét. Többször jártam már erre, de minden alkalommal, amikor áthaladok…

Gondolatok

Abban az időben I. rész

on
augusztus 15, 2020

Abban az időben amikor mi születtünk, még nem volt kismama szoba, vagy apás szülés és a kispapák a szülőszoba előtt rághatták tövig a körmüket. Az én édesapám pláne, miután…

Gondolatok

Gyermekkorom nyomában

on
augusztus 15, 2020

Gyermekkorom nyomában

Visszaemlékezni sem tudok rá, hány éve már annak, hogy utoljára jártam a budaörsi úrnapi körmeneten. Gyermekként természetes volt, hiszen dédszüleimnek volt itt egy háza, ahol édesapám is felnőtt,…

Gondolatok

Fordítva a lovon

on
augusztus 14, 2020

Fordítva a lovon

Elgondolkodtam…

Van e értelme annak, hogy szóljunk valakinek, hogy fordítva ül a lovon, vagy hagyjuk, hátha ő pont ebben jó… Vagy várjuk meg, míg csak rájön, mert úgyse…