PCT southern terminus
Adventure School

9 +1 tanács a jövő thru hikereinek

on
June 13, 2021

Igaz, már 2008-ban is komoly kihívásra indultam a hátizsákommal, de igazából kilenc esztendővel ezelőtt vágtam bele az első hosszú távú – thru hike – túrámba. Az esztendők és a megtett jóval több mint tízezer kilométer során mindig akadt újabb és újabb tanulnivaló és igyekeztem figyelmes diák lenni, mert a természet szigorú tanítómester. Összegyűjtöttem minden esztendő emlékére egyet, hogy neked már könnyebb legyen és már tudd, hogy mire készülj. 

  1. Készülj fel!

Ne lógd, vagy nagyképűsködd el és ne becsüld alá a nagy kalandra való felkészülésed jelentőségét! Ne feledd, nem arról van szó, hogy pár napra, vagy egy hétre hagyod magad mögött otthonodat és szeretteidet és ha már életed nagy kalandjára készülsz, tiszteld is meg annyival, hogy alaposan felkészülsz belőle, mert hidd el, sokkal jobb ha a jó- és nem pedig a rossz emlékek égnek majd beléd! Akármennyi időt is szánsz ugyanis felkészülésedre, úgysem tudsz annyira felkészülni, hogy ne érjen majd valamilyen meglepetés az ösvényen, viszont csak felkészülten, a lehető legtöbb ismeret birtokában fogsz tudsz az adott pillanatban helyesen improvizálni. 

Lesz olyan része a túrádnak, vagy zarándoklatodnak, ami ma még fel sem merül benned. De ha becsületesen és alaposan készülsz, akkor a birtokodban lesz az a mértékű tudás, melyet segítségül hívhatsz, ha hirtelen kell megoldanod egy adott helyzetet. Egy-egy ilyen pillanaton pedig az életed is múlhat. Nem véletlen, hogy a legjobb esztendőkben sem kúszik 25% fölé a hosszú távú túraútvonalak sikeres teljesítőinek száma. Te ne akarj a 75% közé tartozni!

Grönlandon, amikor kenura váltottam 12 kilométer erejéig
  1. Legyél rugalmas!

Egy hetekig, vagy hónapokig tartó túra során – ahogy korábban írtam -, nagy valószínűség szerint vár majd rád olyan pillanat is, amelyet teljesen másképpen terveztél, vagy képzeltél el. Pl. Hiába foglaltad le a szállásodat, még sincs szabad szoba. Béreltél autót, de egy nappal későbbre írták be és nincs másik. Bezárt a posta mielőtt odaértél és nem tudod átvenni a csomagodat és péntek révén, legközelebb csak hétfő reggel nyit ki. Megtervezted hol tudsz majd gázpalackot venni, de ott mégsem kapható, vagy – jobb esetben – csak négyszeresen nehezebb méretben. És még sokáig sorolhatnám. Tudomásul kell venned, hogy előfordulhatnak ilyen pillanatok és ugyan érthető, ha ilyenkor ideges leszel, de nem fog se használni, se változtatni a helyzeteden. Rugalmasnak kell lenned és mindig a leggyorsabb helyzetmegoldásra fókuszálni, mert lehet addig hisztizel a szálláson, míg a település utolsó ágya is elkel mire a megoldás irányába fordulsz végre! Minden jobb, mint a semmi és sohasem tudhatod, hogy egy kényszerű megállás, például mitől ment meg. Igaz a mondás, hogy minden rosszban, van valami jó és ezekben a helyzetekben, meg kell bennük találd ezeket a jókat!

  1. Fogadd el a szívást!

Nincs olyan, hogy egy túra során kizárólag csak jó nap van, hogy soha sem fáj semmid, hogy nem tévedsz el, mindig ideális időjárás van. Lesz, hogy nem vesz fel egyetlen autó sem és ott állsz a szakadó esőben, vagy rosszabb esetben hóban. Lesz hogy lesérülsz, félrekezel egy orvos, nincs már szabad ágy a hostelben, vagy egy zarándokszálláson, pont azt veszíted el amihez a legjobban ragaszkodtál, a nyári hőség helyett hosszú napokon át ömlő eső és szinte téliesen hideg idő vár, hullafáradtan eléred végre a kiszemelt országutat a vihar kitörése előtt és csak ott derül ki, hogy jó ha félóránként megy el egy-egy autó, a legközelebbi település 45 perc autóval is és ráadásul térerő sincs. Ezeket a példákat nem kitaláltam, hanem mind-mind megtörténtek velem és elhiheted, az adott pillanatban egyik sem esett jól. 

Éppen ezért kell elfogadnod, hogy a csodálatos percek, a megszámlálhatatlan emlék mellett lesznek olyan pillanatok is, amelyek masszív szívásban végződnek. Összetörsz lelkileg, mert a fáradtsággal, vagy a jó ideje tartó egyedülléttel együtt már épp túl sok lesz az, ami történik. Ha tisztában vagy vele és elfogadod, hogy a megszámlálhatatlan jóért cserébe jó nagy adag nehéz pillanat is jár, akkor ezeket képes leszel szinte pozitívumként felfogni. Hiszen a hepe után jön a hupa és nincs olyan út, amely csak hepéket tartogatna számunkra.

Igenis orbitális szívás, amikor a nap végén az 52 kilométer utolsó 13 kilométere lesz az a szakasz, ahol 13 kemény hegyet kell megmássz és Roller Coaster – hullámvasút – a neve. De a legvégén ott vár egy hostel, ahova be tudsz ájulni. Kapsz és adsz. Ez így megy felváltva, ahogy az életben is. Minél előbb szereted meg az esőt, az emelkedőket és a természet szépségeit a rideg időjárási körülmények között, annál több apró szépségét fogod felfedezni és annál élvezetesebbé tudod változtatni utadat. Míg ha nem fogadod el és csak morogsz azon, hogy mikor áll el, mikor érsz fel a tetejére, akkor hamar eljutsz a fizikai és mentális határaidra egyaránt. Nekem hat héten át szakadt az eső – de mintha dézsából öntötték volna -, csak volt amikor még hóra is váltott.  Keményen megrángatja az ember lelkét. Vagy megtanulod meglátni mindebben a szépséget, elfogadod és megszereted, vagy kőkeményen kínlódni fogsz, amely végül felőröl mentálisan és végül keresel valami indokot magadnak a feladásra, és csalódással a lelkedben hazajössz.

fotó: Isko Salminen
  1. Fejezd be napnyugta előtt!

Elég volt három olyan élmény a civilizációtól távoli vadon éjfekete sötétségében, köddel és zuhéval megspékelve, hogy megfogadjam, többet nem megyek éjszaka, csak ha az életem múlik rajta, vagy a sivatagi hőség elkerülése miatt. Georgia államban, 2 kilométert gyalogoltam rossz irányba az egyik esős éjszaka, miközben egyre nagyobb lett a köd és mire visszataláltam, már nem láttam a shelterhez vezető ösvényt. Alig volt jel, a GPS sem segített eligazodni és úgy bolyongtam a sötét vadonban miközben csak hófehér falként ölelt körbe a köd, hogy azt sem tudtam merre induljak el. Szerencsémre megtaláltam, de miután nem ez volt az első hasonló pillanat, akkor megfogadtam, hogy napnyugta előtt megállok és akkor még mindenre lesz időm a sötétség beállta előtt. Sátrat verni, enni, vizet szűrni, stb.

Ami még szintén elengedhetetlenül fontos. Mindig legyen nálad plusz elem a fejlámpádba! Ne ezeken a grammokon spórolj, mert ha eltévedsz, közben lemerül és nincs nálad új elem, könnyen vége lehet a “tudománynak”…

Rommá ázva, de boldogan Tennessee határán, Appalachian Trail, New Found Gap

5. Mindig legyen száraz ruhád!

Erre nagyon kell figyelj! Nem fordulhat elő, hogy ne legyen egyetlen száraz ruhád, amelyet este át tudsz venni. Akkor sem ázhat el, ha özönvíz hullik rád, vagy át kell ússz egy folyót! Úgy kell őrizd, mint Fort Knox aranyát! Muszáj, hogy az éjszakáidat komfortosan tudd tölteni és ne fázz fel, vagy meg, legyen ideje a felpuhult bőrnek a lábadon regenerálódni és főleg, hogy ne vacogd végig az éjszakát, vagy fagyjon rád egy kemény mínusz foknak köszönhetően és kerülj a hypotermia állapotába!

A világ legundorítóbb dolga számomra és komolyan fizikai fájdalmat jelentett már két hét után is reggelente a vizes, jéghideg ruhát visszavenni, de akkor sem a szárazban indultam el, hogy azt a hosszú heteken át tartó rossz időben is megóvhassam. Nincs az a hiperszuper, aranyáron kínált esőkabát, amelynek membránja ne telítődne, ha napokon át vagy kint és esélye sincs megszáradni. Így akármilyen rövid időre is áll el az eső, azonnal kezd el szárítani (pl. ha fúj a szél egy fa ágára terítve, stb., hogy a kipárolgásod nedvességtartalma se terhelje a membránt.)

Legtöbben csak két pár zoknit visznek magukkal a súly miatt, de én ennél többel vágok neki az útnak és az egyik egy vastag opossum zokni, hogy amíg lefekszem, melegen tartsa a lábam. Teljesen más érzés egy vizes cipőbe száraz zoknival bebújni, majd elindulni, mint egy jéghideg, vizes zoknit visszavenni és úgy bújni a szintén hideg és vizes cipőbe. Nálam ez beválik. Pláne amikor reggelre megfagy a zoknid és a cipőd…

El Camino de Santiago

6. Hallgass a megérzésedre!

Mindig hallgass a megérzéseidre! Minél több időt fogsz a természetben tölteni, annál jobban alakulnak ki bizonyos érzékszerveid. Vagyis azt hiszem az a jobb kifejezés, hogy újjászületnek ezek a városlakó lét által rég elfeledett képességeid. Állj meg ha a szervezeted úgy kívánja, hogy ne később vegye ki magának a a szabadságot, mert az mindig jóval hosszabb lesz! Merd kiélvezni a pillanatokat is, hiszen pont az élményekért indultál útnak! Ülj csak le nyugodta egy fél órát és élvezd a tökéletes csendet. Maradj egy motelben ha éppen úgy érzed arra van szükséged és csak ülj órákat egy kádban, egyél, sőt nézz nyugodtan tévét is akár, ha lelkileg ezekre van szükséged! Ne hagyd, hogy az időbeosztásod nyomasszon és ezért rohanj! Inkább menj rövidebb trailre, vagy csak egy szakaszára, mert nem valószínű, hogy életed során még újra végig fogod ugyanazt az ösvényt gyalogolni, így kár kihagyni ezeket a pillanatokat!

fotó: Carrie Fay

7. Mindig legyen nálad a telefonod!

Vagy a vészjeladód! Még akkor is, ha csak WC-re mentél az erdőben! Lehet ezeket viccesnek találod, de nem az. Amikor távol vagy a civilizációtól és teljesen egyedül járod az erdőket, bármi előfordulhat veled. Lehet az vadállat, lehet kígyó, vagy “csak” egy pók, egy mérgező-, vagy allergén növény, egy rossz lépés, egy hirtelen megindult szikla, dőlő fa, vagy egy rossz lépés. Sőt, sajnos lehet egy ember is és azt hiszem, ez a legrosszabb az összes közül.

Amikor hosszú útra indulok, mindig két telefon van nálam (egyik helyi kártyával és kikapcsolva, a másik repülő üzemmódban) és kínosan ügyelek arra, hogy fel is legyenek töltve. Ahogy találok egy konnektort, máris teszem a gyorstöltőre az összes kütyümet. Mindegy hány percem van, akkor is ez a legelső.

Tennessee államban ismertem meg Bruce-t, aki hajdanán első tiszt volt egy tengeralattjárón. Másodszor vágott neki az Appalachian Trailnek, mert elsőre majdnem ottmaradt. Virginia államban az egyik ösvényen megcsúszott és a meredeken leesett. Olyan keményen ütötte meg magát, hogy nem tudott megmozdulni és akkor még nem volt vészjeladója, hogy segítséget tudjon hívni, térerő sem volt és nem is járt arra senki. Mesélte, hogy órákat feküdt ott, mire annyira össze tudta szedni magát, hogy a fájdalmai ellenére vissza tudott mászni az ösvényre és végül el tudott vánszorogni addig, amíg nem talált térerőt. Három éve egy férfi csúszott meg és szorult be egy kidőlt fa alá. Ő sem tudott segítséget hívni. Szerencséje volt, hogy a zsákján lévő sípot meg tudta fújni, amikor egy idő után meghallotta, hogy a közelben van valaki. Három lány túrázott az ösvényen és ők mentették meg. 

Triggerlabda használat közben

8. Lazíts!

A hosszú távú túrázás azt jelenti, hogy egy hosszabb időszakot töltesz el úgy természetben, hogy minden egyes nap fizikai erőfeszítéseket teszel az adott napi, különböző intenzitású és nehézségű szakasz megtétele érdekében. Miután minden egyes napon – erőnlétedtől és idődtől függően – kb. 25-45 kilométert fogsz megtenni, a szervezeted és az izomzatod is egy kőkemény sorozatterhelésnek lesz kitéve. De mit is jelent ez. 

Hagyjuk most figyelmen kívül a vízhólyagokat, a bevérzett és lerugdalt körmöket, a bőrkeményedéseket és koncentráljunk “csak” az izmainkra és ízületeinkre. Izomzatunkat egy úgynevezett fascia, azaz izompólya öleli körbe, amely védelmet is biztosít számára. A sorozatos fizikai terhelés hatására, pláne ha nem pihenünk-, nem eszünk- és főleg nem iszunk eleget a másnapi szakasz előtt, izomzatunk nem tud regenerálódni, de egy idő után, hiába lesz nagyobb az állóképességünk, erősebbek, szálkásabbak izmaink, hiába fogyunk le és terheli kevesebb súly az ízületeinket, az izmaink a védekezés érdekében befeszülnek és ha nem gondoskodunk róluk, könnyen sérüléshez, szakadáshoz, ízületi fájdalmakhoz is vezethetnek.

Éppen ezért nagyon fontos a rendszeres és még fontosabb a helyesen végrehajtott lazítás, azaz nyújtás. Tilos azonban az iskolákban sajnos belénk vert “pumpáló” lazítás, mert az – pláne a kor előrehaladtával – szintén könnyen vezethet sérüléshez! Hagyjuk, hogy saját testünk súlya nyújtsa ki izmainkat. Ugyanúgy szakadásveszélyt rejt magába combizmunk nyújtása, amikor lábunkat behajlítjuk, sarkunkat megfogjuk és közelítjük a lábfejünket a combunkhoz. Ez esetben a helyes tartásra kell nagyon figyeljünk! (horror amiket a futóversenyek előtt is szoktam látni) Használjunk kicsi, könnyű trigger labdát, hogy a letapadt izompólyát is fel tudjuk lazítani és azokhoz a mélyebben elhelyezkedő a pontokhoz is hozzáférhessünk, amelyeket ujjunkkal nehéz kimasszírozni, vagy el sem érünk.

Lábunk meg fogja hálálni a gondoskodást és meg is érdemli, mert nélküle sohasem jutsz el álmaid célpontjához. Rengeteg sérülést láttam már útjaim során és ezek legtöbbje a rendszeres nyújtással megelőzhető lett volna. Figyelj oda rá, ne ez legyen az egyetlen akadály, mert ezt ráadásul könnyen le tudod győzni!

9. Őrizd meg emlékeidet!

Egy hosszú távú túra, vagy zarándokút valóban életed egyik, ha nem a legnagyobb élménye lesz. Raktározz el belőle annyi pillanatot amennyit csak tudsz! Legyen az fotó, videó, podcast, napló, bármi, de rögzítsd azt, hogy mi történik veled, kikkel találkoztál, mit láttál, mert egy idő után sajnos fakul az emlékezet és hihetetlenül jó érzés lesz elővenni és újraolvasni, vagy megnézni ezeket az emlékeidet. Azonnal vissza fognak repíteni ugyanabba a pillanatba és újra át fogod tudni élni a csodálatos élményeidet. Sokszor nehéz lesz a hazajövetel utáni visszailleszkedés és ezek az emlékeid segítenek feltölteni a lemerült akkumulátoraidat. De vigyázz rájuk akkor is, amikor már hazaértél, nehogy letöröld véletlenül a fotókat, videókat, költözéskor kidobod a naplót, stb. Ki tudja, lehet egyszer pont ezek fogják a következő esztendő bestseller könyvének gerincét képezni!

Mélyponton az El Camino de Santiagon

+1: Legyen kapcsolatod a világgal!

Talán a legfontosabb tanács. A frontról hazatérő katonákat keményen sújtja a PTSD, azaz a Post-traumatic stress disorder. Sajnos  a thru hikereknél és a zarándokoknál is jelentkezik hasonló tünet, csak ennek PTD, azaz Post trail depression a neve és itthon végképp és sajnos semmit sem beszélünk erről. A zarándokok rendre valami ezoterikus magyarázatot kreálnak hozzá, pedig komoly problémákat képes okozni és nem véletlen, hogy az El Camino de Santiago végén, Fisterraban, már pszichológusok is foglalkoznak ezzel.

Egyszerűen, ha hónapokat töltesz a civilizációtól és az otthonodtól távol, nehéz a visszatérés. Nehéz visszagyömöszölni ugyanabba a skatulyába. Más lettél, mert annyi élmény ért, annyi mindet látsz már másképp, mert annyira mások lettek a prioritások. 

Ez a téma azonban sokkal komolyabb és fontosabb annál, hogy csak pár mondatban fejtsem ki neked, így a legközelebb kizárólag csak erről fogok írni. Ne legyints erre és ne becsüld alá! Sokkal jobb ha tudod, hogy van és hogy meg fog találni. Az a thru hiker, aki azt mondja őt nem érintette, az egyszerűen nem mond igazat.

Amennyiben hasznosnak találtad tanácsaimat és érdekel a hosszú távú túrázás, azaz a thru hike, akkor olvasd el ezt a bejegyzésemet is:

TAGS
RELATED POSTS

LEAVE A COMMENT

Camino Steve
Budapest, Magyarország

Szia! Csutka Istvánnak hívnak, de a világ különböző túraösvényein a Camino Steve név ragadt rám. Thru hiker (hosszú távú túrázó), blogger és „mesélő“ vagyok. Fedezd fel velem a világot és inspiráló történetek, fotók, hasznos túra tippek és tesztek várnak rád! Megmutatom neked, miképpen tudsz harmóniában élni a természettel és miért fontos, hogy közben meghallgassuk mások történeteit is! #ilovehiking

activated