Gondolatok

9/11 EVERY DAY NEVER FORGET…

on
szeptember 25, 2021

Szeptember 11. a terrortámadás emléknapja óta érlelődött bennem pár gondokat.

Emlékszem arra a napra. A Csokonai Színházban ültem az irodámban és szerveztük az aznap esti találkozót a Színház Baráti Körének tagjaival. Amikor bejött a titkárnőm és mondta mi történt, azt hittem viccel és nem akartam elhinni. Majd nagy nehezen bekapcsoltam a televíziót és utána nem tudtam elmozdulni előle órákon át. A rendezvényt pedig hiába szerveztük meg, mert az emberek már nem mertek eljönni, hiszen mindenkit sokkoltak a történtek.

Azóta eltelt 20 esztendő és minden évben ezen a napon, egyetlen alkalommal sokan kiírják, hogy “Never forget”. Egyszer. Pedig ha belegondolunk, minden egyes napon kellene erre emlékeznünk és hálát adnunk, hogy nem voltunk, nem éltünk, vagy dolgoztunk ott!

20 év. Ennyi idő alatt válik igazán felnőtté egy gyermek. Vagy válhatott volna, ha megszületik. Ha nincs az a bizonyos szeptember 11.

Hányan aludtak utoljára együtt szeretteikkel az előző éjszakán és hányan bújtak oda hozzájuk egy ölelésért, az akkor még nem tudott utolsóért?

Hányan készültek már izgatottan egy utazásra, hányan tervezték már a másnapi feladataikat, álmaikat, vagy stresszeltek a másnapi fontos meetingjeik miatt?

Hányan rohantak reggel, hogy el ne késsenek és mulasztották el az utolsó csókot, egy ölelést, vagy azt mondani, hogy szeretlek?

Hányan köszöntek el csak sietve, kutyafuttában, elfeledve megölelni gyermekeiket, párjukat?

És hányan voltak, akik már az este is haraggal szívükben, szótlanul, ellentétes oldalra fordulva aludtak el és kibékülés nélkül, ugyancsak szótlanul léptek ki utoljára az ajtón?

Hány és hány különböző történet, hány elfeledett, ki-, vagy ki nem mondott szó, érzés, vagy gondolat?

Csak egy villámgyors szia és már csukódott is az ajtó… nem tudva arról, többé már nem lesz lehetőségük minderre.

Jól jegyezd meg! A holnap nem létezik és senki sem fogja garantálni neked! 

A most az egyetlen, ami biztos, ami a tiéd, a tiétek. Éppen ezért ragadd meg és élj vele! Tegyél olyat, amire vágysz, de mindig csak tologatod!

Felejtsd el a fogyókúrádat és egyél egy igazán finom bonbont! Mondd ki, hogy szeretlek, hogy hiányzol, hogy bocsánat, hogy ne haragudj! És nevess, sírj, üvölts, ha épp arra van szükséged, mert senki, de senki nem ítélhet el azért, mert azt teszed, ami jólesik, ami boldoggá, ami nyugodttá tesz.

Menj el sétálni az esőben, meglátni a felhőkben a szépséget, adni időt magadnak, hogy megállj a rohanásban és beülj egy jó teára, vagy kávéra a rég nem látott barátoddal, vagy meglepd a párodat, gyermekeidet, szüleidet, hogy örömöt csalhass arcukra!

Mosolyogj rá egy idegenre, tegyél valami jót valakivel és aranyozd be a napját, azt a pillanatot az életében, hiszen neki sem garantálja senki a holnapot!

Nem várhatsz örökké, míg ezek maguktól megvalósulnak! Mert nem tudhatod, hogy neked, neki, vagy éppen nekik lesz e még holnapjuk.

Emeld fel végre a feneked a kanapéból, kapcsold ki a televíziódat, lépj ki a közösségi alkalmazásokból és élj úgy, ahogy szeretnél, ha tudnád ez a nap az utolsó!

Amikor megkérdezik, miért vágtam bele a hosszú távú túrázásba, akkor a válaszomban többek között benne szerepelnek ezek is. De közben sohasem feledem el azt mondani, hogy hiányzol, hogy szeretlek, hogy köszönöm. Felhívom a vadon közepéről azt, aki valamitől eszembe jut, csak azért, hogy húsz év után mondjam újra, köszönöm, nem feledem a tanítást, amit kaptam.

Már az El Caminon is rájöttem erre és azóta végképp nem szégyellem hogy férfi létemre néha sírok, hogy megtörök lelkileg, vagy fizikailag, hogy néha mennyire fáj. Nem érdekel ki mit mond rám ezekért, hogy értelmetlennek látja, hogy gyengének lát, mert ezek így együtt vagyok én. Az sem érdekel, ki, milyen negatív kommentet kanyarít egy-egy bejegyzésem alá, mert ezek az én gondolataim. De én legalább felemeltem a fenekemet arról a kanapéról és több év tervezést követően úgy döntöttem belevágok, mert nem tudom, lesz e holnap, lesz e még erre később is lehetőségem. És akik szeretnek, akik igazán ismernek, azok megértették. Mellém álltak és a nehéz pillanataimban egyre több emberhez tudtam fordulni, mert valahol már nem csak magamért gyalogoltam, gyalogolok.

Néztem a megemlékezőket, a megható megemlékezéseket. De jó lenne azt is tudni, hány túlélő van, aki az elmúlt 20 évben, éppen a történtek hatására változott meg, lett még jobb ember, segít még többet az arra rászorulóknak?

Hányan ismerik fel ilyenkor, a gyűlölet, a vita, a harag, a megosztottság, a szegregáció, a rasszizmus, az el nem fogadás, az arrogancia sehova sem vezet, azaz mégis, csak nem jó irányba. És ezek által hány és hány értékes percet, napot veszítünk el, amelyeket szeretteinkkel, barátainkkal, mások segítésével, vagy épp a magunk fejlesztésével, fejlődésével, vagy boldogabbá tételével tölthetnénk. Rohanunk a pénz, a hatalom, az elsőbbség, a magunknak kivívott előnyök érdekében, miközben azokat a bizonyos, gyönyörű felhőket elfújja a szél, feloszlatja a nap sugara, vagy a szerettünket nem láthatjuk, nem ölelhetjük már soha többé.

Akkor már nem fog segíteni rajtad se pénz, se hatalom, se protekció az elsőbbségért. Már késő lesz és hiába fogsz zokogni, hiába vered a fejed a falba, az idő kerekét nem fogod tudni visszatekerni akármennyire is gazdag vagy. Lelkiismeret-furdalással élni tovább pedig hidd el, az egyik legrosszabb és legfájdalmasabb lesz!

Szóval, kelj fel, indulj el, tedd meg, mondd ki, kérj bocsánatot, öleld meg, mert ha lesz holnapod, akkor azt csak még szebbé, tartalmasabbà, boldogabbá és sikeresebbé fogja tenni.

EVERY DAY NEVER FORGET…

TAGS
RELATED POSTS

LEAVE A COMMENT

Camino Steve
Budapest, Magyarország

Szia! Csutka Istvánnak hívnak, de a világ különböző túraösvényein a Camino Steve név ragadt rám. Thru hiker (hosszú távú túrázó), blogger és „mesélő“ vagyok. Fedezd fel velem a világot és inspiráló történetek, fotók, hasznos túra tippek és tesztek várnak rád! Megmutatom neked, miképpen tudsz harmóniában élni a természettel és miért fontos, hogy közben meghallgassuk mások történeteit is! #ilovehiking

activated