A természet nevében
Május 22-én tartjuk a Magyar Természet Napját és a Biodiverzitás Nemzetközi Világnapját és nemrég, április 22-én tartottuk a Föld Napját is.
A biodiverzivitás a természet sokszínűségéről, míg világnapja, megőrzésének fontosságáról szól. Talán nem véletlen, hogy a Magyar Természet Napját is ezzel egyidőben ünnepeljük, bár nem hinném, hogy ünneplésre túl nagy okunk lenne. Egyre aktuálisabb kérdésekre kell ugyanis felhívnunk a figyelmet, különösen kiemelve azt a tényt, hogy elvileg a környezet- és természetvédelem valódi közügy, azaz mindannyiunk kiemelkedő feladata lenne.
De sajnos nem véletlenül írtam az előző mondat végére a lenne szót, mert sokak egyszerűen nem is akarnak hallani a természetvédelem, a klímaváltozás, a ne hagyj nyomot a természetben-, vagy a tiszta folyókért mozgalmakról, vagy témakörökről.
Egyszerűen úgy csinálnak mint a struccok. Fej a homokba, engem nem érdekel, engem nem érint, hiszen addigra én már úgyse fogok élni mire ez igazán nagy probléma lesz majd és ezzel a téma le is van zárva. A vicces ebben az, amikor pont olyan fogalmaz így, aki ráadásul hisz a reinkarnációban… hiszen akkor mégis csak itt lesz…
David Attenborough, a neves természetfilmes pedig tökéletesen fogalmazta meg ezt a problémát:
„Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet – velünk vagy nélkülünk – megújult erővel él majd tovább.”
És milyen igaza van. A Földnek van bőven ideje. Nézd csak meg Csernobilt, vagy akár csak Somogy megyében, Mesztegnyőtől 10 kilométerre az elveszett puszták tanösvényt, amely lakatlanná vált kistelepüléseken halad keresztül és amelyeket mára már teljesen visszafoglalt a természet. A Föld ráér, de mi nem. Gyermekeink, unokáin, azok unokái ugyanis itt lesznek. Legalább miattuk fontos lenne egyénileg is megtenni azt, amire képesek vagyunk!
Álltam ma reggel is az ablaknál és néztem a gyönyörű, piros sapkás harkály hogy kopácsolt a kertben álló fekete fenyőmön és ahogy a kis cinkék szedegették a magokat a fűben. De mindeközben folyamatosan halnak ki és tűnnek el állatfajok, terjednek el a klímaváltozás miatt olyanok, amelyek más kontinensen voltak őshonosak és ezzel felborítják a mi ökoszisztémánkat, mennek tönkre a fenyveseink, mert melegebb van, mert nincs már annyi hó és csapadék és még sokáig sorolhatnám. Így pusztul a biodiverzitás, azaz a sokszínűség is.
Ljasuk Dimitrijt nagyon kedvelem. Ahogy ő képes kisfilmjeivel bemutatni a Tisza-tó rejtelmeit és szépségeit, nem lehet nem beleszerelmesedni azonnal. De Dimi hiába mutatta be legújabb filmjében “A Tisza nevében” a Tisza szennyezettségét, ennek forrásait, hiába megdöbbentő és elszomorító, miközben katartikus élmény amit adni képes ez az 55 perc, ha idáig csak 298 000-an tekintették meg, miközben több nyelvre is elkészült a feliratozása és amely nem csak a szennyezés okait mutatja be, hanem az ez ellen önzetlenül küzdő embereket is.
Friss hír, hogy a Szentendre-sziget egy 500 méteres partszakaszán 80 zsáknyi PET-palackot (zömében Coca-Cola gyár termékeit) szedtek össze önkéntesek, vagy hogy a Szamoson percenként 120 PET-palack érkezik hozzánk.
Budaörsi civilek tíz tonna hulladékot gyűjtöttek össze településüket övező zöldterületeken még február végén, ám a “Tisztítsuk meg az országot” nevű állami pályázaton mégsem nyertek egy fillért sem. A Zöld Erdőben Jártam Budaörsi Egyesület kezdeményezése volt a szemétszedés és ők toboroztak össze közel 300 embert, akik aztán megtisztították a területet. Folyamatosan civilek végzik azt a munkát, amelyet nem nekik kellene és még támogatást sem kapnak rá.
Nálunk Dunavarsányon negyedik alkalommal szedték a lakosok a szemetet saját kezdeményezésükre és csak a jéghegy csúcsa, amit el tudtak távolítani. Mert aztán elfogy a lelkesedés amikor azt látod, hogy se a helyi, se az országos politika nem segíti, nem vesznek részt rajta, nem ők szervezik, igazán nem tesznek semmit a környezet- és természetszennyezés felszámolásáért, az újra és újra az árkokba, erdőkbe szemetet hordók elkapásáért és súlyos megbüntetéséért. Ha ki lehet pusztítani balatoni nádasokat a luxusszállókért és jacht-kikötőkért, ha lehet természetvédelmi területre jogtalanul, vagy joggal palotákat építeni és lehet ezek érdekében fél hegyeket elhordani… sajnos túl hosszú a lista.
Tavaly, az Országos Kék-Kör közel 2600 kilométerének megtétele során sokat beszéltem erdeink irgalmatlan szennyezettségéről. A nagyobb baj, hogy ennek jó része olyan, amit mi, a túrázók, a kirándulók viszünk be és hagyunk ott. Az általam látott szemét 70%-a származott a Szikszón gyártott Hell Energy termékei közül. Milliónyi díj és elismerés egy olyan terméknek és gyárnak, amely köztudottan nem egészséges és amely mint látható annyi energiát sem képes adni, hogy a pár gramm súlyú, üres alumíniumdobozát elvidd egy szemetesig. Bár folyamatosan azt kommunikálják – sőt nemrég pont egymásnak feszült a Hell és a Coca-Cola emiatt -, de mégsem látni, hogy számukra is igazán fontos lenne a hazai környezet megtisztítása a vásárlóik által eldobált hulladékoktól.
Igen, nem a gyártók és eladók dobálják el, hanem mi, akik a természetet járjuk, de az edukáció, a kommunikáció, az akciók szervezése azért mind-mind olyan terület, amelyekre fordíthatnának sokkal több időt, energiát és ezekhez anyagi forrást is, hogy ne csak annyi legyen az eredmény, hogy látszat tevékenyég follyon, hanem olyan is, amely valós eredményekkel járna!
Az elmúlt két hétben a Pilis túraútvonalait jártam és elkeserítő, amit Dobogókő, a Dera-szurdok, az Eszperantó forrás, a Virágos nyereg környékén tapasztaltam. Szemét szemét hátán.
Az 51-es úton közlekedek minden egyes nap. Dunaharaszti és Taksony között nkéthavonta szedik össze a szemetet a főút melletti árkokból, majd piros zsákokba rakva helyezik el a 9 kilométer hosszú útszakasz mindkét oldalán, hogy a teherautók könnyebben tudják majd összeszedni. Piros, rikító zsákokban, mementóként állnak ott addig is, hogy mindenki jól lássa. De kéthavonta ugyanannyi zsák kerül az útszakasz szélére. Hiába szedik össze és viszik el, újra és újra megtelnek az árkok. És ez mind olyan szemét, amelyet az autósok, teherautósok hajítanak ki gépjárműveikből. Mekkora szemét lenne már benne, ha egy évben hatszor nem szednék ezeket össze?
Mi jár annak a fejében, aki lazán hajítja ki az üdítősüveget, a sörös-, vagy energiaitalos dobozt, a PET-palackot, a csoki papírt, a Mekis-, vagy KFC-s zacskókat, cigarettacsikkeket? Miért indul el az erdőbe kirándulni az, aki utána ott dobálja el a szemetét, vagy éppen pont a parkolóban, ahol csak be kellene tennie az autójába a palackot, hogy otthon dobja aztán ki? Az a baj, hogy az erdőbe menet még nem szemét, hazafelé, üresen pedig már azzá vált és szemetet nem pakol az autójába? Mi ebben annyira nehéz?
Vagy abban, hogy ne dobálják el lépten nyomon a papírzsebkendőiket az emberek? Vagy legyen náluk egy pár grammos kislapát, hogy a nagydolgaikat egy kis lyukba elássák? Miért kell az egyik legmesésebb panorámát kínáló Prédikálószék-kilátó környékén kerülgetni az emberi ürülékeket? Mert akik kint alszanak, képtelenek ezt megtenni? De ha tudja ezt a Pilisi Parkerdő Gazdaság és a Magyar Természetjáró Szövetség illetékesei is, akkor miért nem kerül oda legalább egy-egy Toi-Toi WC, vagy hasonló?
A Magyar Természet-, a Biodiverzitás- és a Föld Napja, pont a figyelemfelhívásról szól és arról, hogy milyen mértékben alacsony egyes országokban az edukáció színvonala. Olyan mértékű pénzek folynak el a láthatatlan haveri csatornákon, mennek ésszerűtlen, sokszor érthetetlen beruházásokra, miközben nincsenek karbantartva az erdei útvonalak, a pihenőhelyek legtöbbje romokban, humánerőforrás, aki legalább hétvégén járná a kiemelt útvonalakat, hogy figyelmeztessen, akár büntessen is persze végképp nincs. Autók és kiürítetlen szemetesek bent az erdő mélyén. A tárolókból folyik ki a szemét és már a környezetük is szemetes…
Pedig csak odafigyelés, figyelemfelhívás és összefogás az, amire szükség lenne!
Ha valóban szereted a természetet, akkor, túráid során legalább te figyelj oda erre és szólj rá azokra, akikkel együtt túrázol, vagy akiket helytelen cselekedeten érsz! Én beleállok ezekbe a pillanatokba és felvállalom az esetleges konfliktusokat is a papírzsebkendőiket elhajítókkal, vagy a PET-palackokat-, alumíniumdobozokat szerteszét hagyókkal.
Mert mindig azt mondjuk, “az erdő mindenkié”, csak akkor olyankor is érezzük magunkénak, amikor tenni kellene érte! Kicsit olyannak érzem ezt, mint a munkahelyi konyhákat és hűtőszekrényeket. Mindenki használja őket, de senki sem mosogat, vagy dobja ki a már megromlott dolgokat belőle. Hát itt az idő, állj élére a változásnak és tedd meg, dobd ki, vidd ki, szólj érte ha látsz ilyet, hogy amikor kimegyünk a természetbe, akkor valóban szépségeiben és sokszínűségében gyönyörködhessünk, ne pedig a szemetes hegyoldal látványán szörnyülködjünk!
Amennyiben pedig másképpen is támogatnád azokat, akik nap, mint nap tesznek azért, hogy pl. a Tisza élhetőbbé és tisztábbá válhasson, akkor ezen a linken keresztül – amit Dimi hozott létre -, tudod támogatni a filmben látható Viktor és Béla misszióját. Ez egy-egy adománygyűjtő oldal, ahol külön tudtok mindkettőjüknek pénzadományt küldeni 10 USD-tól akár 3000-ig.
- Viktor adomány oldala: https://www.donably.com/viktor-buchynskyy-szines-tartalyok-transcarpathia
- Béla adomány oldala: https://www.donably.com/francz-bela-korosmezo-transcarpathia-adomany
Úgy működik, mint egy egyszerű kártyás fizetés, blokkot is kaptok. Egy-egy gyűjtőszámlán gyűlik az adomány, amit a Barion rendszere tovább utal Viktor és Béla ukrán bankszámlájára, természetesen szabályosan és legális módon.
És ahogy Dimi írta: “Segítsünk nekik, hogy ezáltal is tisztább legyen a Tisza és Kárpátalja!”
Csak egy apró odafigyelés a holnapért, a klímáért, a Földért és annak sokszínűségéért! Ennyit kell, hogy megtegyünk mindannyiunknak és sikerülhet!
