Kiolvastam – Ant Middleton – Utánam
Hihetetlen, videókkal turbózott marketing cunamival tolta meg a XXI. Század kiadó Ant Middleton, Utánam! (First Man In) című első könyvét a hazai hagyományos és online könyváruházakban. Aki szereti egy katona, pláne egy speciális alakulat volt katonájának vezetéselméleti könyveit, vagy csak a szolgálati idejük alatt levont tanulságokat, történeteket, azok persze azonnal megvásárolták ezt a könyvet is.
Így voltam ezzel jómagam is, bár Ant Middleton neve semmitmondó számunkra, ha csak nem láttuk a Chanel 4 televíziós csatorna több, vele készült sorozatát, amelyek közül a legnépszerűbb a Who Dares Wins és a Celebrity SAS: Who Dares Wins valóságshow-k voltak. Az SAS (Special Air Service) az Egyesült Királyság elitalakulata, sőt a világ egyik legjobb speciális alakulata. Ant azonban nem ennek, hanem – nem kevésbé kemény – testvér alakulatának, a SBS-nek (Special Boat Service) volt tagja 2008-tól, négy éven keresztül.
A csatorna több kalandját is műsorára tűzte. Például, amikor megmászta a Mount Everestet, vagy amikor William Blight kapitány egykori 1789-es hírhedt útját is rekonstruálta és igen nehéz körülmények között egy csapatot vezetve újrahajózta. (William Blight kapitány 1787-ben a Bounty vitorláshajóval Tahitibe vitorlázott, hogy azt követően kenyérfa csemetéket szállítson onnan Nyugat-Indiába. Legénysége Fletcher Christian vezetésével azonban fellázadt és 19 hozzá hű emberével együtt csónakba tették. Bligh rettenetesen küzdelmes út során végül eljutott Batáviába, majd vissza Londonba. A lázadásról szóló filmekben azonban a róla alkotott kegyetlen kapitány kép egyáltalán nem volt igaz, ellentétben Edwards kapitánnyal, akit a lázadók elfogására küldtek, vagy Christiannal, akit szintén a való életében ellentétes jellemekkel ruháztak fel az alkotók.)
Anttől nehéz lenne elvitatni mindazt amit elért és teljesített, de valahogy mégsem ér a közelébe Bear Gryllsnek, aki ugyanúgy az SAS alakulatában szolgált, szintén megmászta az Everestet – sőt át is repült felette -, akinek szintén számos televíziós műsorát ismerhetjük, vagy aki szintén több könyvet adott már ki.
Valahogy a könyvet olvasva, nem képes előhozni belőlem és felépíteni saját irányába azt a szimpátiát, amelyet Bear Grylls, Marcus Luttrell, Chris Kyle, vagy Jocko Willink könyveiknek első oldalaival is képesek megtenni. Valami egyszerűen süt a sorai közül…
Fura, mert itt egy olyan katona, aki szó szerint végigküzdötte az életét és mára évi négymillió dollárt termelő vállalkozást épített fel. Ez pedig egymaga is elég kellene legyen ahhoz, hogy példakép lehessen. De számomra, a könyve elolvasása után sem vált azzá.
Balhés srác és katona volt, az az igazi kőbunkó angol katona, akit az iváson és a bunyón kívül más nem igen érdekelt. Elsőre ütött, mert az számított menőnek és bár modora simult az évek- és a kapott lehetőségek során, illetve hogy ne veszítse el családját, de ahogy szoktam mondani, csak az évszakok változnak…
Vannak dolgok, amelyek nem változnak legbelül és lehet, hogy bármi áron végigmegyünk egy úton, az is lehet, hogy ezért sokan felnéznek ránk, csak hogy a “bármi áron” az számomra nem minden esetben fogadható el érvként és biztos vagyok benne, hogy a világ sok nagyszerű embere – akik végigjártak hasonló utakat -, egy-egy hasonló helyzetben, másfelé keresték volna a továbbjutás lehetőségét és érték volna el céljaikat.
Ettől persze egy eredmény az ugyanolyan eredmény, csak belőlem képtelen kiváltani ugyanazt az elismerést, mint a már többször említett Bear esetében. (Persze Bearnek is voltak balhéi, csak más szintűek. Lebukott, hogy nem a szigeten aludt, hanem motelben, megtámadta egy medve, ami egy beöltözött stáb tag volt, mert nem találtak igazit, stb.)
Egyszerűen lerí a megfogalmazott mondatok által a hatalmas intelligenciabeli különbség. Nem beszélve arról, hogy utánaolvasva életének, kiderülnek botrányai, a börtönben eltöltött időszak, amelyet bár említ, de annak súlyához képest eléggé szőrmentén. (Két rendőrt bántalmazott intézkedés közben, majd elszökött.)
És bár a börtön a múlt, de a jelenben is sorjáznak a balhék. A Black Lives Matter, majd a koronavírus témaköreiben, vagy amikor az egyik valóságshow hölgy résztvevőjét alázta meg szóban. Bátyját pedig 2020-ban ítélték el 3 év 5 hónapra drogcsempészetért Angliában. Persze a testvér bűne nem az övé, de azért mégis érzékelhető egyfajta problémakör.
Mondjuk ki! Ant egy celeb, Bear ennél azért sokkal több és itt ugrik ki azt hiszem a két világ közötti különbség. Ant könyve tökéletes példája a semmiből felemelt, majd celebbé vált személy változásának. Aki bár hihetetlen sikereket ért el, de a benne rejlő attitűd, mint írtam nem változott és időről-időre felszínre tör és ezáltal az angol tengerészet például megszűntette a kadétok tiszteletbeli vezetője posztját és a többi balhéiért is állandóan bocsánatot kellett később kérnie. De miért hisszük azt, hogy az az ember, aki folyamatosan megsért másokat, embercsoportokat, stb. annak a bocsánatkérései őszinték és nem csak saját anyagi biztonsága összedőlésének megakadályozását szolgálják? Ugyanolyan mint egy politikusnál. Csak a szavazat számít, minden más alárendelt a cél érdekében.
Ant első két könyve (Utánam, Félelembuborék) mégis a The Sunday Times Best Seller listájának első helyére került. Bevallom nem értem.
Nem írhatom azt, hogy nincs egy-egy használható gondolat se a könyvben:
- “Ahhoz, hogy vezess, nem kell vezetőnek lenned!’
- “Gyengeségünk mindig megkerülhető.”
- “A vezetés többről szól, mint elsőnek lenni.”
- “Ha a csapatod elveszti az irántad érzett tiszteletet, az a vég kezdete.”
- “Ne hagyd, hogy más mondja meg ki vagy!”
De azért látható, hogy ezek eléggé közhelynek számító megjegyzések és ennél azért sokkal többet vártam, hiszen a könyv címe mellett még két szöveg található a borítón:
Katona, mesterlövész, túlélő”, illetve “Vezetéselmélet a frontvonalból.”
A katona szó az egyetlen, amelyről szó esik. Pedig Ant az egység első behatoló embere volt. Úgymond a golyófogó szerepét töltötte be, de erről egyáltalán nem ír. Pedig igazán érdekes lenne tudni, osztják ezt a szerepet, vagy vállalod? Pláne, hogy állítása szerint, mindig ő ment elöl. Hogy élte ezt meg? Miképpen lehet ezen a kőkemény poszton megfelelni mentálisan és emberileg? Honnan az erő, vagy minden a kiképzésen múlik és ilyenkor bekapcsol a robot üzemmód? Volt-e olyan, aki eljátszotta az egységben a bizalmat és ezt miképpen lehet és kell kezelni, hiszen náluk aztán tényleg élet-halál kérdés a bizalom témaköre.
Vagy az aktív szolgálat utáni, a civil életbe való visszailleszkedés időszakának kérdése. A PTSD (Post-traumatic Stress Disorder) témaköre. Érintette e őt is, hiszen az USA-ban naponta! 22 katona lesz öngyilkos emiatt. Említi, a sötét oldal vonzását, de csak szőrmentén, pedig ez a másik érdekes rész lehetne, hiszen nagyon nehéz a visszatérés a civil életbe, az ilyen szintű adrenalin függőség kezelése. Egy speciális alakulatban szolgáló a borotvaélen táncol és könnyű a bűn útjára lépni, elfogadni annak anyagilag igencsak kecsegtető ajánlatait. De ezeket is lazán átugorja. Rengeteg kérdés, amelyekre nincsenek válaszok, sőt például szolgáló történetek sem és így a könyv egyszerűen dögunalmas.
Még az a rész a legjobb, amikor William Blight kapitány 1787-es útját járták végig egy televíziós valóságshow keretein belül, de ott is inkább azon van a fókusz, hogy ő miképpen döntött és azok milyen jó döntések voltak és bár nem hittek bennük, de megcsinálták. Nem tanulhatunk a hibáiból, hiszen a börtön és a korábbi épp hogy megúszott börtönévek nem az, hiszen eleve nem szeretne senki a közelébe se kerülni ilyen helyzeteknek.
És a lényeg, a hitelesség. Hiszen erről viszont sokat beszél. Így fogalmaz:
‘Az embereknek azon kellene dolgozniuk, hogyan javítsanak személyiségükön. Legyenek a legjobb változatai annak, amit csak el tudnak képzelni és garantálom, hogy a többi részlet magától a helyére kerül.”
No de ha közben pont ő, aki ezt javasolja, láthatóan nem így él? Ha folytonosan leesik a jelmez és kiderül a király meztelen, akkor számomra oda a hitelesség. Persze ettől még marad celeb, ettől még megjelent a harmadik könyve a Zero negativity (nálunk még nem kapható) és a negyedik is Cold Justice (szintén nem kapható itthon) címmel, amely ráadásul Ant első fikciós regénye. Biztos jönnek majd az újabb tévés felkérések is, hiszen a csatornáknak mindig szüksége van ilyen arcokra, így pedig a szekér halad.
Számomra a kérdés inkább az, hogy hol van ezekben a valós érték? Miért dőlünk be az ilyen celebeknek, amikor csak ugyanebben a témakörben tucatnyi jobbnál jobb szerző művei érhetőek el és lennének lefordíthatóak? A kiadót is kizárólag csak a bevétel érdekli?
Mára már kénytelenek vagyunk megbarátkozni a Berki Krisztiánok, Szabó Péterek, Köllő Babettek sikertörténeteivel és bár hangsúlyozom, ők is megvalósítottak valamit, amire büszkék is lehetnek, bizonyára lehetne útjaikban nem kevés jól használható példára is lelni, csak mégsem erről szólnak, ezekről kommunikálnak és nem azokon keresztül épül a minta. Mert a celeb világban nincs őszinteség, csak álarc, amely viszont időről időre lehullik, mint Ant esetében is. The show must go on és Ant könyve leginkább arról szól, hogy miképpen lovagoljon meg még ügyesebben egy magasabbra vivő hullámot. Arról, hogy miképpen lehet addig kihasználni a hullám előnyeit, míg az ereje sodor minket előre. Az idő fogja csak eldönteni mi lesz Anttal és könyveivel, ha már lesz jobb, érdekesebb, fiatalabb celeb, aki ugyanebben a témakörben lép színre… Meglátjuk.
Ugyan megvásároltam Ant Middleton második, Félelembuborék (The Fear Bubble) című könyvét is (ár: 3990 Ft, de már 2175 Ft áron is megvásárolható), de az elsőt elolvasva, egyelőre Ant marad még a polcon és februári olvasmányomnak inkább Dan Schwabeltől az Én 2.0-t vettem le a 2021-es esztendőre kiszemelt könyveim közül.
