Fordítva a lovon

Elgondolkodtam…

Van e értelme annak, hogy szóljunk valakinek, hogy fordítva ül a lovon, vagy hagyjuk, hátha ő pont ebben jó… Vagy várjuk meg, míg csak rájön, mert úgyse hiszi el, hogy nem ez a jó irány…

Vagy talán mi nézzük rossz oldalról és pont ő az ki képes megújítani valamit zsenialitásával…de ha ezen az oldalon rúg és a másikon harap, akkor csak nem jó valami… ugye?

Húúú, de fárasztó ez a lovasedzői élet…hiszen, hogy fogod így a szárat, töri a feneked a nyereg, nem látod merre fordul a ló, miképpen segíted és ha elszabadul, miképpen állítod meg? De ő továbbra sem érti…

Lehet az a megoldás, hogy készíttetek egy lófejet a másik oldalra, mert talán úgy rájön, hogy a lovaglásban mégis csak az az egyik legjobb dolog amikor megsimogathatod a nyakát, hogy köszi paci jól dolgoztál, hogy odabújhatsz, hogy megsimizheted a puha orrát…mert segget, meg seggfejet láthatunk eleget, inkább nézzen műlófejet, az is jobb nem… De van ki hajthatatlanul azt hiszi mégis az a jó irány…

Ajaj… Mitévő legyek, ha látom a lovas nem képes megülni a paripát és szenved alatta a mén, de Ő csak kitart rajta, rúgja, szapulja és sajnos nem minden ló gondolja legyen már elég, majd megrepteti „lovasát”…

De hogy mindez a ló gazdáját sem zavarja…végképp nem értem, hiszen ha kidől a ló nem jó, ha a lovasedző belefárad az sem jó, ha aztán repül a lovas, az végképp nem jó, mert ki szeretné, hogy összetörje magát, még ha ki is küzdötte magának saját sorsát…nem beszélve arról, hogy a többi lovat és lovast is veszélyezteti.

No persze lóhátról más ám a világ, más szemszögből tekinthetünk a világra és még a szemünkbe sem megy semmi, így háttal ülve…

Megvan!!!

Talán pont ez a titok… Ha háttal ülök úgy nem is látom mi történik előttem, hiszen nem is érdekel, így talán azt hiszik különleges vagyok, hiszen nemigen van párja a „tudásomnak”. Én vagyok a lovas, akkor én vagyok a főnök is, és én jobban tudom, ha meg nem tetszik a lónak mehet Isten hírével az istállóba, aztán lesz másik… De meddig?

Talán itt van a baj… nem ülök fordítva és így nem is tudom megérteni. Ezaz, velem van a baj…

De mikor nézem a lovat rémes lovasával és közben arra gondolok…mi járhat fejükben miközben ügetnek, mit gondolnak lovasaikról, miért engedelmeskednek, vagy meddig…hiszen látod, hogy rángatja a zablát, de amaz csak nem veszi észre, csak nem érzi mit akar…akar!? Mit mond a másik érthetően, szépen. Beletörődik,mert talán hamarabb szabadul, vagy megbeszélik egymás között a boxokban, hogy „Te California, kellett ez neked, hogy ledobtad azt a kétlábút? Persze, hogy kellett Ráró, tudod kivel csinálja ezt. És ha ezért nem ülnek rám mások, legalább akit viszont rám mernek ültetni, annak szólnak, hogy Calival vigyázni kell, de akkor én is tudom ám, hogy az egy jobb ember lesz!”

És mindenki boldog, a Ló mert szépen ülik meg, a Lovas, mert azt hiszi Ő ilyen jó lovas, a Gazda, mert a lovas újra visszajön.

De csak nehéz ez a lovasedzői munka…

Mert mire összeválogatod a szép ménest, szerzel hozzá szép és jó nyergeket, szerszámokat, felépíted az istállót, a boxokat, megjön az abrak, kész a karám is és jönnek a vendégek…működik…lassan elfelejted az ostort, tudja a ló, a lovász és még az egér is a zabos zsákban mi a dolga…mindig megjön egy lovas szakértő és nem is lassan széthullik…

Mint magos Déva vára…

Upsz… ez a Kőmíves Kelemen csak tudott valamit…

Bár ő nem ebből az attitűdből vette a megoldás ötletét. De lehet csak ez lesz a megoldás, a zab közé kéne keverni azt szakértőt…

Na erre alszom még egyet! :o)