Gondolatok

Gyermekkorom nyomában

on
August 15, 2020

Gyermekkorom nyomában

Visszaemlékezni sem tudok rá, hány éve már annak, hogy utoljára jártam a budaörsi úrnapi körmeneten. Gyermekként természetes volt, hiszen dédszüleimnek volt itt egy háza, ahol édesapám is felnőtt, ahol átvészelte a háborút és ahol később én is nagyon sok időt töltöttem, bár akkor még a földútjaival sokkal inkább egy falu képét mutatta a település.

Az elmúlt években mindig terveztem, hogy el kellene menni a körmenetre, megnézni mi változott az évtizedek alatt (ha változott egyáltalán), vagy még mindig ugyanúgy képes elvarázsolni a virágszőnyeg és az azt kirakó idős nénik munkája, mint gyerkőcként.

A budaörsi körmenetnek hosszú évtizedekre visszatekintő hagyománya van, amelyről apu és nagyi is rengeteget mesélt, ugyanis a németek Budaörsre való betelepülése óta, tehát több mint 230 éve élő hagyomány itt az úrnapi virágszőnyeg.

Amit mi magyarul Úrnapnak hívunk az 1545–1563 között III. Pál pápa által összehívott főzsinat óta, az németül „Frohnleichnamsfest”, vagyis a szent holttest ünnepe. Tyrolban, Trident városában pedig „Festum Corporis Christí“, vagyis Krisztus Teste ünnepe. Időpontja a húsvéti időszakot lezáró Pünkösd vasárnap után két héttel van, ami idén, 2019-ben június 23-ára esett, így végre szakítottam időt, hogy megnézzem milyen is ma, mennyire élnek még a régi szép hagyományok.

Régen, az előkészületekben gyakorlatilag az egész település részt vett. Bonomi Jenő 1933-ban írta le, hogy a Wendler család 1780-as években, a Braun család 1869-ben, a Hauser család 1911 óta, a Csík család 1932 óta díszíti az úrnapi körmenet útján felállított kápolnákat. A budaörsi úrnapi virágszőnyegről már az 1920-as években is azt írták az újságok, hogy olyan attrakció, amely egyre ismertebbé válik, „melynek megtekintésére ezren és ezren zarándokolnak”, illetve „bámészkodók ezrei érkeznek Budapestről, hogy megnézzék ezt a megragadó drámát, … lángoló misztikát. Hű örökség ez, amit több generáció örökít át, két oszlopa van: a hit és a ragaszkodás az évszázados hagyományokhoz”. (1925. VI. 26. Vasárnapi Újság B. Schwabe)

Persze az évtizedek során a sváb lakosság száma és velük együtt a lelkesedés is csökkent, így több mint fél évszázada, hogy a korábban a település főútján több kilométeres virágszőnyeget, már csak a templom körül terítik le. Édesapám rengeteget mesél ezekről az ünnepnapokról, hogy hajnaltól az egész falu azon dolgozott, hogy mesés mintákkal kirakott csodaszép virágszőnyeg övezze a település utcáit, amelyen a hívek végighaladhattak és a sok-sok apró kápolnánál elmondhassanak egy-egy imát. Már akkor sem tudtam elképzelni milyen lehetett egy ilyen nap, de ma, felgyorsult világunkban már a templom körüli virágszőnyeg is üdítő ritkaságszámba megy, hiszen a legtöbb helyen ezt „megússzák“ pár virágszirom elhintésével.

Azonban van, ami szerencsére változatlan. Ugyanis szinte ugyanúgy zajlik az eseménysor, mint hajdanán.Csoportok gyűjtik a szirmokat az ünnep előtt és pincékben, vagy más hűvös helyeken tárolják és gondozzák az ünnepig, majd vasárnap hajnalban előbb megrajzolják a motívumokat, ezt követően pedig reggel 8 óráig elkészülnek a kompozíciók. A minták száma és változatossága folyamatosan bővül, és a kész műveket a 9 órakor kezdődő nagymise végéig lehet megcsodálni. Pozitív, hogy ma az idősek mellett sok fiatalt is látni és mint megtudtam, külön egyesület alakult, hogy továbbvigye a hagyományt, megőrizze a mintákat. A szőnyeget szakaszokra osztják és a csoportok a saját felületüket díszítik, azért felelnek. Ma már ugyan kevesebb a friss virágszirom mint régen és inkább a száraz virágszirom, levél a jellemzőbb, illetve a szőnyeg szélessége is keskenyebb, de még mindig a legszebb, mit valaha láttam.

Egy ilyen ünnepnek mindig elmaradhatatlan eleme a vásárfia, pláne egy gyerek számára. Régen, a főút mellett sorakoztak a vásárosok, mára azonban egy utcával hátrébb kerültek és ez sokkal megfelelőbb helyszín is számukra és üdvözlendő, hogy a bazári vásárosok helyett mára már a kézműveseké a főszerep és rengeteg idős néni árusítja népművészeti portékáit. Azonban gyermekkorom elmaradhatatlan sárga, piros mézeskalács nyaklánca is megtalálható még. Enélkül ugyanis elképzelhető sem volt számomra ez a nap.

Az ünnepi mise után kezdődik a körmenet, amelyen a felvonulás sorrendje a hagyomány szerint: a kereszt után a katolikus iskola tanulói, majd a Mária-lányok jellegzetes fehér-kék viseletükben, az egyházközség képviselői, utánuk a baldachin alatt a plébános viszi az oltári szentséget, mögötte a ministránsok, majd a népviseletbe öltözött dalkörök tagjai, a zenekar és végül a hívek.

Régen az asszonyok és a lányok szorgalmasan készítették elő erre a napra a népviseletet, a csíkokban vasalt szoknyákat, hajtogatták a sötétkék kötényeket (Bug und Falten), de ma már csak néhány hagyományőrző csoport tagjai öltöznek fel ebbe, illetve néhány tősgyökeres budaörsi sváb család tagjai, akik féltve őrzik őseik emlékeit. Azért jó látni, hogy mennyi kislány vette fel az ünnepnapra a népviseletet és milyen büszkén viselték azt.

Ahogy több kört is téve gyönyörködöm a virágszőnyegben, és annak mintáiban és miközben megszámlálhatatlan felvételt készítek róluk, felötlik bennem gyermekkorom és ezek a vasárnapok. Milyen izgatottan pattantunk ki az ágyból, hiszen ha látni szerettük volna a néniket még munka közben, akkor nagyon korán kellett kelni. Persze, bevallom az árusok, a mézeskalács és a játékok sokasága legalább annyira izgatott minket, ha nem jobban. Mára a résztvevők létszáma erősen megcsappant, ami bevallom meglepetés volt számomra, hiszen Budaörsnek nincs olyan sok kiemelkedő eseménye, amely tömegeket vonzhatna, de ez a nap mindig az volt és ahova rengeteg külföldi rokon is érkezett, hiszen Budaörs németajkú település és a templom előtti táblán hosszan olvasható a németországi adományozók névsora.

Régen a város híres volt a Kő-hegyen rendezett passiójátékáról is, amelyet néhány éve újra megrendeztek néhányszor, de sajnos mára újra feledésbe merült. Talán, lesz még aki újraéleszti ezt is, hogy gazdagíthassa a város kulturális értékeit, emlékeit.

Menjetek el jövőre és nézzétek meg, mert a budaörsi úrnapi körmenet, olyan ékköve hazánk kultúrájának, mint húsvétkor a hollóházi locsolkodás. Nem érdemes egyiket sem kihagyni!

TAGS
RELATED POSTS

LEAVE A COMMENT

Camino Steve
Budapest, Magyarország

Szia! Csutka Istvánnak hívnak, de a világ különböző túraösvényein a Camino Steve név ragadt rám. Thru hiker (hosszú távú túrázó), blogger és „mesélő“ vagyok. Fedezd fel velem a világot és inspiráló történetek, fotók, hasznos túra tippek és tesztek várnak rád! Megmutatom neked, miképpen tudsz harmóniában élni a természettel és miért fontos, hogy közben meghallgassuk mások történeteit is! #ilovehiking

Legújabb cikkeim