Kalandra fel

Szíriától Szaúd-Arábiáig Jordánián keresztül – Jordan Trail

on
October 17, 2021

Miképpen született az ötlet, hogy ebben az esztendőben pont a Közel-Keletet célozzam meg a következő hosszú távú túrám célpontjának? Az igazság az, hogy a járványnak és a klímaváltozás “áldásos” hatásainak köszönhetően ez maradt az utolsó lehetőségem. Ugyanis az Egyesült Államokba több okból sem tudtam visszautazni. Először is, csak most nyitja meg határait a külföldi utazók előtt és lássuk be ez elég nyomós indok, ha a túrázó, nem egy embercsempész csoporttal próbálna bejutni az országba. Ráadásul Kalifornia államban az év során újra hatalmas tűzvészek pusztítottak és az általam kiválasztott túraútvonalból 500 kilométert lezártak a rangerek. És ha még ez se vette volna el a kedvemet, akkor ehhez még hozzáadódott, hogy a kiemelkedően száraz esztendő okán, nem volt elegendő víz az útvonal mentén, ami így életveszélyessé tette volna a túrázást.

Így elővettem kis listámat az álmaimmal, azonban nyáron a cégtől nem engedtek volna el, így a nyári célpontok kiestek, ugyanis ősszel az időjárás miatt azokon az ösvényeken már nem lett volna biztonságos elindulni. Ezek miatt kezdtem közeledni a Közel-Kelet felé, de egy másik ország lett volna a célpont, amely azonban a negyedik hullám miatt bezárt, ennek köszönhetően, pedig ez a tervem is köddé vált.

Jordan Trail

A Jordániát keresztülszelő kb. 700 km hosszú, 8 régiót átszelő Jordán Trail-re két esztendővel ezelőtt akadtam. A trailt 2015-ben keltette életre a Jordan Trail Organization, bár már az ókorban is jártak rajta, ugyanis akkoriban Szíria és Egyiptom birodalmait kötötte össze. Tulajdonképpen zarándokútként is tekinthetnénk rá – bár nem az -, ugyanis anno Mózes, Jézus és Mohamed is járt rajta! Ezt tudva, igen fura érzés lesz a nyomdokaikba lépni.

fotó: Telegraph.co.uk

Az ösvény bár nem túl hosszú ellenben igen nehéz és ennek oka nem csak az, hogy pengeéles sziklákkal tarkított meredek hegyek, szikla-szorosok és 3-5 napos víz nélküli szakaszok tarkítják a sivatagban, hanem főképen az, hogy az első 80 kilométert leszámítva egyáltalán nincs túrajelzés az útvonalon és így végig navigálnom kell, hogy el ne tévedjek, amely lássuk be máshol sem túl egészséges, de itt, főleg a szűk wádikban és a sivatagban végképp nem az.

fotó: wiredforadventure.com

Persze ezek a nehézségek eltörpülnek Jordánia meseszép, számos történelmi műemlékről híres – némelyikük az UNESCO listáján is szerepel – világa mellett, hiszen az ország káprázatos tájakkal és gazdag kultúrával büszkélkedhet. Az ország Dél-kelet Ázsiában, az Arab-félsziget észak-keleti részén terül el és a nyugati csücske nem csak elér a Vörös-tengerig, hanem a Jordan Trail ösvénye szó szerint a Vörös-tengerben ér véget. Sohasem gondoltam volna, hogy népességnövekedése mennyire gyors. 1960 óta a lakosság több mint tízszeresére nőtt. 1960 elején még csak 900 000 fő, azonban 2019 elején már 10 millió fő volt a lakossága, Ennek egy részét az arab országokban, illetve Izraelben dúló háborúk okozták és bár befogadó ország, de emiatt sokszor küzd humanitárius problémákkal.

fotó: Oliver Clarke

Utamat északról, Szíriától kezdem meg. A Jordán folyó keleti partjain találhatók a legnagyobb városok is, így ez a legsűrűbben lakott térsége is az országnak, bár én ezeket nem fogom a túra során érinteni, hanem utam előtt, vagy után nézem meg majd őket. Az északi részt borókafenyők, ezerévesnél is öregebb olíva és eukaliptusz ligetek borította magas hegyek uralják és ez a része a leghűvösebb is az országnak. A déli sivataggal borított területekhez viszonyítva elérheti a plusz 10 °C-ot is a különbség a sivatag javára természetesen. A déli, sivatagos területek jellemzően már a beduinok otthonai, tevék és a sivatagi rókák és nyulak lakóhelyei. 

fotó: wiredforadventure.com

Az ösvény többek között átvezet a Dana Természetvédelmi Területen, amely 320 km²-t ölel fel és az UNESCO által bioszféra-rezervátumnak nyilvánított nemzeti park. De érinti a Wadi Mujib Természetvédelmi Területet (212 km²) és keresztül halad az aqabai kormányzóság fennhatósága alá tartozó és a Jordániába látogató turisták egyik legjobban látogatott nemzeti parkján is, a Wadi Rum Természetvédelmi Területen, amely 540 km² nagyságú. Itt mesés sziklák, hegyek és igazi vörös homoksivatag vár majd rám. De az útvonal átvezet Little Petrán és Petrán is, amelyet a világ 8. csodájaként is tartanak számon és kihagyhatatlan célpont az országba utazók számára. Petrát a Nabateusok – arab nép, akik az ókorban éltek Észak-Arábiában és Dél-Levantoban- építették.

fotó: kimkim.com

Izgalmakban és élményekben biztos vagyok benne, hogy bőségesen lesz részem és természetesen igyekszem ezeket majd megosztani veletek, amennyiben a térerő istene kegyes lesz hozzám, mert tudom rengeteg helyen esélyem sem lesz a kommunikációra.

fotó: Tony Howard & Di Taylor

Drukkoljatok és tartsatok velem Jordániában is!

Amennyiben érdekel más utam is, az oldal podcast menüje alatt meghallgathatod az amerikai utam (Appalachian Trail és Pacific Crest Trail) és az Országos Kék-Körön átélt kalandjaimat is:

TAGS
RELATED POSTS

LEAVE A COMMENT

Camino Steve
Budapest, Magyarország

Szia! Csutka Istvánnak hívnak, de a világ különböző túraösvényein a Camino Steve név ragadt rám. Thru hiker (hosszú távú túrázó), blogger és „mesélő“ vagyok. Fedezd fel velem a világot és inspiráló történetek, fotók, hasznos túra tippek és tesztek várnak rád! Megmutatom neked, miképpen tudsz harmóniában élni a természettel és miért fontos, hogy közben meghallgassuk mások történeteit is! #ilovehiking

activated