Életed legnagyobb kalandja és élménye és ettől leszel depressziós? Na ne már!

Pedig ha beütöd a Google keresőjébe ezt az adatot fogja kiadni:

“Nagyjából 39 500 000 találat (0,29 másodperc alatt) “ Ez a szám pedig magáért beszél és megmutatja, hogy sokakat érintő és érdeklő  problémáról van szó.

Bizonyára hallottál már róla, hogy a háborús övezetekből hazatérő katonákat keményen sújtja a PTSD, azaz a Post-traumatic stress disorder (minden egyes napon, 22 amerikai katona lesz öngyilkos ennek következtében), amely hazánkban is egyre több katonát érint a külföldi missziók miatt. Erről sajnos ugyanúgy nem beszélünk semmit, mint a thru hikereknél és a zarándokoknál is jelentkező hasonló tünetről, csak ez utóbbinak Post Trail Depression (túrázást követő depresszió) a neve és ugyanúgy komoly problémákat képes előidézni.

Az okai annak ellenére hasonlóak, hogy egy túrázó, vagy egy zarándok, szerencsére nem harci övezetekben járja útját. Egy több hónapos thru hike természetesen másféleképpen kemény, azonban visszatérni a régi életedbe,  mégis sokszor hasonlóan nagyon nehéz. Egyszerűen, ha hónapokat töltesz távol a civilizációtól és az otthonodtól, nehéz a visszatérés. Nem tudod már visszagyömöszölni magadat ugyanabba a skatulyába, mert egyszerűen már nem férsz bele. Más lettél, mert annyi élmény ért, annyi mindet látsz már másképp és mert annyira mások lettek a prioritásaid is.

Ráadásul, miután mások nem élték át azokat az élményeket, amelyeket te, egyszerűen nem értenek meg és így jellemzően, a thru hiker, vagy zarándok barátaidon kívül nincs olyan, akivel meg tudod ezeket a kérdéseket beszélni. Mi lehet jó abban, hogy egy hétig nem fürdesz, hogy fázol, hogy éhes és kimerült vagy? Nem értik meg, hogy nem ebben van a jó, ez csak az ára annak, amit megfizetünk a meseszép élményeinkért.

Hétköznapi életed sohase fog annyi élményt nyújtani, mint egy egyhónapos zarándoklat, vagy egy hosszú hónapokon át tartó gyalogtúra. Gondolj bele! Miképpen telik egy átlagember hétköznapja? Felkel, felöltözik, reggelizik (jó esetben), munkába megy, dolgozik, hazamegy, vacsorázik, leül a Netflix elé, vagy görgeti a Facebookot, ha van gyerek, akkor eltölt vele egy kis időt, majd lefekszik. Minden egyes napja így telik, amennyiben még a hétvégéken is dolgozik.

Ezzel szemben a tiéd?

Igaz, neked is van egy rutinod: felkelsz, eszel, összepakolsz, elindulsz, gyalogolsz, megállsz kipakolsz, eszel, alszol. És ezt ismétled minden egyes napon. Viszont folyamatosan mozgásban vagy és megszámlálhatatlan új impulzus ér. Sohase hajtod ugyanott álomra a fejed és sohasem reggelizel, ebédelsz, vagy vacsorázol ugyanott. Nap, mint nap új emberekkel kötsz ismeretségeket és barátságokat. Meglátod a felhőkben rejtőző formákat, élvezed a napsugár hajnali érintését arcodon, vagy ahogy szél simítja végig azt és kiélvezed a “Trail Magic” – amikor ismeretlenek étellel, itallal, segítséggel, stb. lepik meg a túrázókat – végletekig megható kedvességét. Elfelejted végre a munkahelyi gondokat, a hajtást és a nyomást. Nem hat rád a politikusok bullshitje és arroganciája és a média megannyi csatornáján rád ömlő szánalmas, negatív és értéktelen hírözön, mert ezekkel ellentétben folyamatosan, megszámlálhatatlan, szebbnél szebb dolgokat látsz és tapasztalsz. Soha többé nem elegendő már az az élménymennyiség, amelyet a korábbi életed tudott adni és értelemszerűen, ez hiányozni fog. Hány ember látott a saját, természetes környezetében pumát, medvét, jávorszarvast, farkast, sarki rókát, pézsmatulkot, hiénát és még sokáig sorolhatnám? Ez is egy fajta addikció, azaz függőség. Élmény függőség.

Nem rohansz, nincs időbeosztásod, megtanultál a szervezeted természetes időbeosztása szerint ébredni és élni, no és főleg harmóniába kerülni a téged körülölelő természet időbeosztásával is.

Úgy szoktam mindezt megfogalmazni, hogy már képes vagyok meghallani a hópelyheket.

Bőven van időd, így annyit élvezhetsz ki a pillanatokból, amennyit csak akarsz, mert nem kell rohannod sehová. A civilizáció egyre nagyobb sebességű pörgését nem, hogy nem tudod, hanem már nem is akarod lelassítani. Mert rájössz, hogy az abnormális és sokkal jobban látod miért frusztráltak, arrogánsak és boldogtalanok az emberek. Totálisan átalakul az értékrended és jobb ha felkészülsz rá, hogy ezt sokszor még a családod sem képes majd megérteni és esetenként elfogadni!

Hihetetlenül nehézzé válik velük a kommunikáció, hiszen nem élték át az élményeidet. Mindenkinek mások a céljai, kevés az idejük, sietnek, míg a túra-, vagy zarándokútvonalakon mindenkit ugyanaz a cél hajt, ugyanazért a célért küzd és ez olyan a thru hikerek és zarándokok között, mint egy vérszerződés.

Lehet, régen nem szerettél egyedül lenni, de ma már jóban vagy- és megbékéltél önmagaddal. Sokat buliztál, de már nem a partik és a hangzavar vonz, hanem a csönd, a madárcsicsergés és a természet hangjai a hajnal rózsaszínű, vagy a napnyugta vérnarancs fényeinél. Már nem rezzensz össze, ahogy éjszaka kopognak a hulló makkok és attól sem rettegsz, ha lépteket hallasz. Mert már megismered, hogy ez nem egy ember, hanem egy szarvas. De az is előfordulhat, hogy egy kismadár ugrál a száraz avaron és idővel a kígyókat is ránézésre megismered, hogy kell e tarts tőlük. Nem vágysz QLED televízióra, mert szívesebben és sokkal jobb felbontásban nézed az előtted elterülő vidéket, a virágok ezer formáját és színét, illetve a Nap-, a Hold- és a felhők varázslatos színeit és formáit. Nincsenek alvásproblémáid. Ahogy lefekszel, már alszol is a kimerültségtől és elég hamar ráébredsz, hogy tulajdonképpen kint az erdőben sokkal jobban alszol, mint otthon a hiperszuper, memóriahabos, allergéneket taszító, méregdrága matracodon.

Tapasztalni fogod, hogy még egy olyan ember sem ért meg igazán, aki szintén sokat túrázik. Nem is értheti meg, hogy egy egy-, vagy kétnapos, egyhetes túra nem képes az 5-6 hónapos túra érzéseit nyújtani. De még az El Caminón 30-35 napot eltöltött zarándok is maximum csak sejt valamit, ugyanis sokan egy ezoterikus mázzal öntik le a PTD (Túrázást Követő Depresszió) hatásait és sorsszerűséggel magyarázzák azt, ami igazából pedig depresszió. Nem véletlen, hogy vannak zarándokok, akik képtelenek elszakadni az úttól és ezek miatt, ma már erre szakosodott pszichológusok rendelnek Fisterra-ban. Sokan újra és újra visszamennek és vannak, akik ráadásul mindig csak ugyanarra a zarándokútra. Mert ez ad biztonságot, ettől várják, hogy ugyanazokat az érzéseket és élményeket adja nekik megint. Azt hiszik az út majd megoldja a felmerült problémáikat, de nem. Az csak felszínre hozza a miérteket, megoldási javaslatokban is segít, de lépni nekik kellene.

Egyszerűen az élet kiszakít egy olyan közegből, ahol csak a célért kell tegyél minden egyes nap és cserébe milliónyi változatos élménnyel ajándékoz meg. Aztán szépen visszalök a szürke, unalmas, taposómalom hétköznapokba, ahol reggel elmész dolgozni, este hazamész, eszel valamit, majd jöhet végre a kanapé, a tévé, vagy a közösségi média. De te már nem erre vágysz. Aki azt mondja, hogy neki nem voltak PTD tünetei, még ha csak kicsik is – rengeteg thru hikerrel egyetemben hiszem és vallom én is -, hogy nem mond igazat, vagy sosem hallott erről a problémáról, így nem tudja beazonosítani.

Amikor megosztom az élményeimet, amikor írok, vagy beszélek róla, amikor videókat mutatok, akkor más ez az érzés, mert akkor újra ugyanabban a közegben vagyok, azaz újraélem az élményeimet. Hányszor éltem át, hogy valakik kérdeztek az útról, de észrevettem, hogy igazából nem is érdekelte őket, vagy nem értették mi abban a jó, hogy egy-két hétig nem fürdök. Nem értik, hogy sosem mondtuk, hogy ez jó, hanem ez csak a velejárója. Látod, hogy nem értik, így hamarosan már nem is figyelnek és amikor emiatt abbahagyod – akár mondat közepén – fel sem tűnik nekik, hogy nem mesélsz tovább…

Jó esetben megérted, hogy a pénz, csak egy eszköz álmaid megvalósításához, hogy nem lehet életcél mások szekerét tolni egy életen át, hogy kevéssel, de legalább is jóval kevesebbel is beéred. Sőt, így vagy boldog és hogy nem kell már a stressz, a mókuskerék és az érdekbarátságok. Tökéletesen elegendő annyi cucc, ami a hátizsákodba elfért, hiszen így sem hiányzott semmi a boldogságodhoz. Rengeteg zarándokra jellemző, hogy akár évente is visszatér ugyanarra, vagy egy másik zarándokútra és nem tud szabadulni a zarándokléttől és miután nem is tud a szindróma létezéséről – ahogy korábban már említettem -, főleg ezoterikus magyarázatokat ad magának erre, pedig nem az a helyes válasz. Vannak pillanatok életünkben, amikor nem szégyen segítséget kérni! Ez is ilyen. És azért írom le, mert végigmentem én is ezen az úton.

Fizikai és mentális kihívás visszamenni dolgozni, munkát keresni, de akár már az is gondot okoz, hogy feladj egy csekket. Nálam ez még két év után is gond. Nem mintha nem tudnám megtenni, de még iCsekkel sem akarom ezzel tölteni az időmet. Ugye milyen fura és érthetetlen reakció? Sohasem szerettem és bírtam a szakállat. De ma úgy érzem, ez maradt az egyetlen kapocs a természettel, a sűrű vadonnal. 

Nyugodj meg! Hazatérve, szinte mindenki átesik ezeken! 

Mert már nem szeretnénk megfelelni az elvárásoknak. Olyan érzés, mintha szomorú lennél egy szeretett ember elvesztése miatt és nosztalgiával gondolsz vissza folyamatosan a túraösvényre, ami elsöprő- és könnyen elhúzódó szomorúságot eredményezhet. Érezheted a cél-, vagy az érdeklődés elvesztését azok a dolgok iránt, amelyeket korábban élveztél, amikre vágytál és ezáltal csökken az energia- és motivációszinted ezek eléréséért. Mert már másra vágysz, csak sokszor ehhez radikálisan kell változtatnunk korábbi életünkön, szokásainkon és sokaknál ez aztán igazán nem egyszerű. Nem mernek lépni. Kilépni a semmibe, visszaállni a rajtvonalhoz és újrakezdeni. Mert enélkül a lépés nélkül, sohasem fog sikerülni. Viszont ha megteszed, busás jutalom jár érte.

Egy thru hiker, vagy zarándok élete nem könnyű, de csak olyan dolgok miatt kell aggódnod, mint például, hol tudod legközelebb a készleteidet feltölteni, vagy, hogy hány kilométert tervezel megtenni azon a napon, mit fogsz enni, hol és mikor tudsz mosni, vagy fürdeni, hol lesz térerőd és hol tudod feltölteni a telefonodat és a powerbank-edet. Ugye milyen egyszerű feladatoknak tűnnek a „való világ” összetettebb kötelezettségeihez képest? Aztán egyszer csak elfogy az út a lábad alól. A következő napon már nem kell felkelned, összepakolnod és nem kell elindulnod se. Nincs már hova, csak haza, de az nagyon más. És mi fog ott várni rád? 

Megkérdeztem két magyar PCT (Pacific Crest Trail, az USA 4271 km hosszú túraútvonala) thru hikert is, hogy ők miképpen élték meg hazajövetelüket, a túráik utáni visszailleszkedés időszakait.

Nyitrai Máté – Atlas – Pacific Crest Trail 2017.

“Számomra egy azonnali kultúrsokk volt a természetben töltött magány és csönd után. Metró, autópályák, éttermek… maga egy nyüzsgő város zaja, ami korábban teljesen természetesnek tűnt.

Próbálsz visszailleszkedni, de valahogy szűk már ez a kabát. Sok olyan dolognak nem látod már értelmét, amelyeket korábban fontosnak tartottál. Igyekszel visszazökkenni és próbálod megérteni, hogy miért tárgyakra és felesleges dolgokra költenek az emberek, miért ennyire felszínes témákról beszélnek és mennyire ellaposodott kapcsolataik vannak.

Miután hazaérsz, túl gyorsan kellene átállnod, hiszen azonnal a nyakadba szakad a NAV, a munka, pénz gyűjteni, albérletet találni, stb. és ezek által, megint a pénz lesz a központi elem az életedben. Fura, hogy egyszer csak képes vagy már észrevenni, hogy mindenki életének mennyire domináns részeivé váltak a tárgyak, miközben nekünk elég csupán annyi, amennyit a zsákunkba magunkkal tudtunk vinni. Nekik meg mennyi mindenre van szükségük a városi “túléléshez”. Persze fontos, hogy dolgozzunk, hogy legyen munkánk és olyan amit szeretünk, de elveszi a szabadidőmet és vannak olyan munkák amelyekért nem éri meg az időnket és energiáinkat elfecsérelni.

Hasonló emberek társaságát kerestem, de ez itthon nagyon nehéz, hiszen alig vagyunk páran, akik átéltek hasonló élményt. Ez azért az USA-ban sokkal egyszerűbb a thru hikerek számára.

Nehéz összeegyeztetni a hétköznapi életformát az úton töltött életformánkkal. El kell fogadjuk a különbözőségét, meg kell találjuk a metszőpontot és ha lehet, összehangolni a két különböző életformánkat. Azt vettem észre, hogy folyamatosan kerestem az emberek társaságát. A legjobb amit tehetsz, hogy az ösvényen töltött időszakot követően, már nem a zuhanyzásról és a kajáról álmodozol, hanem elkezdesz a kapcsolatokra fókuszálni. Hiszen a hagyományos életben hány új embert ismersz meg napi szinten? Itt vagy Budapesten kétmillió ember között, de nem szólsz senkihez, míg ott mindenkivel beszélsz, mindenkinek köszönsz és örültök egymásnak amikor összetalálkoztok. Ezért is fontos, hogy a kapcsolatainkra fókuszáljunk.”

Simon-Kámán Lilla – Rocky – Pacific Crest Trail 2018.

“Életem részévé vált a természet és a túrázás, bár hazatértem után a terepfutásban találtam meg azt a rajongást, amit előtte a túrázás adott..

A PCT előtt nagyon kupis voltam, de az út ránevelt és rá kellett jönnöm, hogy mennyire fontos a rend és a rendszerezés az életünkben.

Nagyon nehéz volt a visszarázkódás. Ez az átmeneti időszak, nagyon furcsa, kicsit szürreális volt, mintha egy buborékban lettem volna. Pontosan olyan érzés volt, mint amikor víz alatt vagy és hallod, mi zajlik a víztükör felszínén. Szerencsére elég gyorsan jött nálunk a baba és értelemszerűen onnantól már ő volt a fókuszban. De a mozgás, a természet utáni vágy és rajongás ugyanúgy megmaradt. Nagyon sokat segít a szerető közeg, a család, egy igazi társ és nekem ez mind megvolt és ha elakadtam valamiben, nagyon sokat segítettek azok a skillek, amelyeket az út során tanultam. Előhívtam újra azokat az érzéseimet amelyek a nehéz pillanatokban segítettek a trailen is, amelyek belül mondták, hogy ki kell bírjam.”

No de nézzük részleteiben!  Ugyanis, miután hazaérkeztél, ráadásul jó pár feladattal is szembe kell nézz.

Pénzügyi helyzeted és a felelősség

Jönnek a való világ problémái. Magadért, családodért, szüleidért, cégedért, vagy a beosztottaidért való felelősség és a stressz. Van akinél viszont a magány, a munkakeresés- és megélhetés nehézségei, adósságok és a társadalmi normákhoz való alkalmazkodás-, vagy az oktatási rendszerbe való visszatérés dilemmái kerülnek előtérbe. 

Fizikai kondíció

Ahogy megállsz, a szervezeted jóval kevesebb endorfint termel, mint az egész napos zarándoklatod, vagy túrád során, azaz tudomásul kell venned, hogy az eufórikus csúcspontokból vissza is kell tudnod térni!

Ráadásul, már messze nem fogsz ugyanannyi kalóriát elégetni, mint utad során és azonnal fog jelentkezni az a bizonyos yo-yo effektus, amiről már annyiszor hallhattál. Tehát az úgynevezett “hiker hungert”, azaz a farkaséhséget – amikor bármit és bármekkora mennyiségben képes vagy megenni “büntetlenül” -, azonnal felejtsd el! Tudatosan kell táplálkoznod és szigorúan betartva, hogy ne vigyél be több kalóriát annál, mint amennyit elégetsz. Ugyanis ha nem figyelsz erre – nem viccelek -, egy-két nap alatt óriási súlytöbbleteket fogsz magadra szedni, amelytől jóval nehezebb lesz megszabadulnod, mint régebben! Hiszen addig 7-8 000 kalóriát égettél naponta, míg itthon csak alig 2 000-et.

Amennyiben sérülés miatt állsz meg, akkor is figyelned kell erre, hacsak nem egy-két napról van csupán szó! Ugyanis ez utóbbi esetben, legalább vissza tudod tölteni a lemerült energiaraktáraidat. Mindig figyelned kell arra, hogy lehetőség szerint egészségesen táplálkozz, hiszen a túraútvonalakon sajnos nem ez a legfontosabb szempont! A napi sokmérföldes túrázástól a fotelban csücsülésig történő átmenet ráadásul nagyon gyors, ami önmagában is frusztráló lehet.

Azonban a PTD megelőzésének vannak módszerei és fel is tudsz rá készülni. Jobb ha tisztában vagy vele és elfogadod, hogy ez egy létező tünet és te is elkaphatod.

Az egyik legfontosabb, hogy legyen az út során kapcsolatod a világgal!

Ez nem mellékesen a biztonságod szempontjából is fontos és így ráadásul a családod, szeretteid is nyugodtabbak lesznek míg távol vagy. Írj naplót, készíts fotókat, vagy videókat! Örökké bánni fogod később, ha ezeket nem teszed meg.

A másik, hogy merd beismerni, hogy “Huston, van egy kis probléma” és merj segítséget kérni!

Valószínűleg, ugyanúgy nem fog egyik napról a másikra menni, mint ahogy nem egy nap alatt értél Saint-Jean-Pied-de-Portból Santiago de Compostellába, a PCT-n Campoból a Manning Parkba, vagy az Országos Kéktúrán Hollóházától Írottkőig. De a jó hír az, hogy van amire már megtanított az út. Arra, hogy az a legfontosabb, hogy mindig lépj egyet előre, mert így szépen eléred a célt!

Ne hagyd abba a mozgást! Kezdj el futni, kerékpározni, úszni! Menj falat mászni, vagy egy tánciskolába. Menj túrázni a hétvégéken! Mindegy a forma, csak a tevékenység legyen meg, hogy újra beinduljon az endorfin termelésed! Meg fogsz lepődni, milyen élményt ad majd, amikor újra belépsz egy erdőbe. Mintha hazaérnél.

Miután egy thru hike, vagy egy zarándokút is teljes mértékben célorientált, nagyon sokat segít, ha kitűzöl egy célt. Lehet 10 km, vagy egy félmaraton, de lehet a Balaton-átúszás, vagy akár egy rövid távú triatlon verseny is. Ott vannak a bicóversenyek, de elkezdhetsz valamilyen harcművészetet is tanulni, amely nem csak testben fog erősíteni, hanem közben lazítja is az izomzatodat és pszichésen is megtanít ellazulni.

Tanulj meg meditálni, ismerkedj meg légzőgyakorlatokkal, amelyek nem csak ellazulni segíthetnek, hanem akár az elalvásban is! Ezek ráadásul a jövőbeli túráid során is jól fognak jönni.

A harmadik, hogy legyenek új céljaid!

Az út során rengeteg időt fogsz egyedül tölteni, így végre nem mondhatod, hogy nincs időd magadra. Gondold végig, hol tartasz életed ösvényén!? Miben hibáztál, mit tudsz még kijavítani, miben tudsz fejlődni, milyen céljaid vannak, vagy lettek és ezeket írd is le.

Tervezz! Képzeld el, mi lesz majd amikor hazatérsz, mibe és hogyan fogsz belevágni, hiszen ha már konkrét célokkal érkezel haza, sokkal könnyebb lesz az újrakezdés is, még ha 180 fokos fordulattal teljesen másba is fogsz bele.

Próbálj egyszerűsíteni az életeden!

Maradj kapcsolatban a zarándoktársaiddal, thru hiker barátaiddal, akiket az út során ismertél meg! A rendszeres budapesti Camino Party például egy remek helyszín ehhez.

Alkalmazd az életedben amiket az út során tanultál magadról és a természetről, a túrázásról! No és tervezd meg a következő kalandodat! 🙂

Összpontosítsd energiáidat, valami új megvalósításába és vigyél egy kis szenvedélyt az életedbe! És legfőképpen, ismerd fel, hogy ez az időszak egy óriási lehetőség a számodra valami új, valami nagyszerű dolog elindítására!

Female Yetivel voltunk vendégek, Kembe Sorel és Indián műsorában a Manna FM-en, ahol pont erről a témáról – és az Insta túrázásról -beszélgettünk velük.

https://www.youtube.com/watch?v=uxuR6_TWpZw

Amennyiben tetszett a bejegyzésem és kíváncsi vagy más tanácsokra is a hosszú távú, azaz thru hiking témakörben, akkor olvasd el ez a bejegyzést is:

https://caminosteve.hu/9-1-tanacs-a-jovo-thru-hikereinek/