Új év, de kell-e egy új élet?
Eltelt egy újabb esztendő és hirtelen megint arra eszméltem, hogy újra ott állok a lencselevessel teli fazék mellett és hatalmasakat szippantva szívom magamba a malacsült fantasztikus illatát is. Azonban az elmúlt esztendő nagyon más volt mint a korábbiak, de nem hiszem, hogy ezt részleteznem kellene, hiszen sajnos éppen eléggé érintett mindannyiunkat.
Sokan posztolták, hogy hurrá, végre vége a 2020-as évnek, pedig azzal, hogy átléptünk 2021-be még nem lett semmi sem jobb, sem egyszerűbb és aki csak ebben bízik, arra csalódás fog várni. Számomra nem az a kérdés, hogy mi vár rám az új esztendőben, hanem, hogy mit tudok kihozni belőle, miképpen tudom eredményesebbé, vidámabbá, élménydúsabbá és biztonságosabbá tenni.
Ezért szeretek ilyenkor megállni kicsit és számot vetni az előző évvel, mit sikerült a kitűzött céljaimból megvalósítani, mit nem és mit tanulhatok mindebből? Egy ilyen év után végképp fontos hogy megtegyük ezt, hiszen amikor leírjuk a pro-kontra érveket látjuk csak, hogy mennyi jó is történt velünk és most ezekre a pillanatokra kell fókuszálnunk, mert ezek képesek feltölteni bennünket és erőt adni az újratervezéshez, a továbbhaladáshoz.
Minden évben újraírom a céljaimat és komplex tervet készítek. Ez nem azt jelenti, hogy mindent kidobok a régiek közül és teljesen újakat írok, hanem hogy lekerülnek a beteljesült álmok és felkerülnek az újak azok mellé, amelyek megvalósítása még vár magára. Vannak amelyek már évek óta felkerülnek a listára, de nem a lustaságom, a bizonytalanságom, vagy bátortalanságom miatt nem valósultak még meg, hanem távoli célok, nem tartok még ott, vagy az élet egy másikat előbbre sodort és így azt tudtam végül előbb lehúzni a listámról. Persze nekem is van olyan, ami az én hibámból nem tart még ott, ahol kellene…
Milyen jó, hogy mindig felírom a távolabbi céljaimat is, akármilyen kicsik is legyenek. Ugyanis tavaly pont ennek köszönhettem, hogy egy ilyen évből is ki tudtam hozni a maximumot. Befejeztem egy újabb könyvet és elkezdtem két másikat. Elindult a Camino Steve Adventure School és az általam szervezett túrák. Lett egy új munkahelyem, egy remek csapat tagjaként.

Belevágtam a Kék-Kör teljesítésébe is, hiszen régóta ott volt már a listámon. Ennél jobb pillanatot pedig nem is találhattam volna erre. Új barátokra leltem és egy csomó élménnyel lettem gazdagabb, miközben meseszép részeit ismerhettem meg kis hazánknak.

Olyan lehetőségek találtak meg, amelyekről maximum csak álmodoztam. A Columbia magyar csapat tagja lettem és a téli kampányuk nagykövete. Ennek kapcsán pedig forgattunk Gyetván Csabival (Made In) egy télen a Prédikálószéknél alvós videót, beavatva egy picit őt és Podányi Danit, az operatőrt a téli túrázás és a bivakolás rejtelmeibe.

A linkre kattintva megtekinthetitek az elkészült videót is:
A Sweetic Csokoládémanufaktúra a tavalyi meglepetésük után, ebben az esztendőben is dedikált nekem egy bonbont az Országos Kék-Kör gyalogos rekordra (56 nap, 8 óra, 26 perc - előző rekord Domszky Zoltán 2015. 69 nap) tekintettel. Ez lett a Kékkör bonbon (füstös sóskaramella aszaltszilvával).

Ráadásul a tavalyi utamra dedikált CS4970 bonbon (A CS, a Camino Steve-et, míg a 4970, a megtett kilométerek számát jelöli) a londoni Great Taste Awards verseny különdíját nyerte el. Ez milyen menő ugye!

A Sweetic Csokoládémanufaktúra díjnyertes bonbonjait a linkre kattintva tudjátok megnézni: https://sweetic.hu
Ami változott a 2021-es évem tervezésénél, hogy erre az évre nem csak B, hanem C-D-E-F-G-H tervet is készítettem. Minél bizonytalanabb egy helyzet, annál több irányba kell kapaszkodót keresnünk, hogy a lehetőségeinkhez képest a legstabilabban vészelhessük át az ilyen viharokat.
Persze ez nekem sem megy egyszerűen. Egyelőre el kellett engednem a legnagyobb céljaimat és másra fókuszálni, mások álmait építeni, hiszen a stabilitás megteremtése a legfontosabb mindannyiunknak, olyan területet keresni, amely viharálló. Az elmúlt év pedig megmutatta mely területek a legsérülékenyebbek. Hálát adok a jóistennek, hogy már nem a színházban élem életemet, bár korábban is igyekeztem több lábon állni és nem hinném, hogy tétlenül vártam volna a viharfelhők elvonulását. Nehéz ez? Igen. De megéri, ha a szabadidődben tanulsz, igyekszel más irányban is fejlődni. Ugyanis csak ha felkészült vagy, akkor tudsz improvizálni. Minél színesebb a palettád, annál színesebb képet tudsz festeni.
Két éve vásároltam Bécsben egy gyertyát, amire az van írva: “Életedet 10%-ban az határozza meg, hogy mi történik veled. Azonban 90%-ban az számít, hogy miképpen reagálsz ezekre a történésekre.”
Két éve ott áll az íróasztalomon, de csak a járványhelyzetnek köszönhetően értettem meg százszázalékosan, hogy mit is jelent. Miért fontos, hogy megtanuljunk helyesen reagálni az eseményekre, hogy ne pánikoljunk, hanem előbb vegyünk egy hatalmas mély levegőt. Ne rontsuk el a napjainkat és ezáltal az életünket egy hirtelen, érzelemből hozott döntésünkkel.
Korlátozva vagyunk sok mindenben? Viszont mennyi időnk szabadult így fel és azt mennyi mindenre lehetne használni. Felháborító, hogy nem utazhattunk nyáron? De utazhattunk itthon és megtapasztaltam milyen varázslatos helyeket találhatsz itthon is. Nem ehetsz étteremben? Legalább jobban elmerültél a konyha rejtelmeiben. Otthonról kell dolgozni? Így kb. 3 évvel előbbre jutottunk a digitális tudás és fejlődés terén.
Egyre nagyobb a dugó? Sebaj, használd ki az időt és tanulj! Hallgass podcasteket, videókat, tanulj szavakat egy idegen nyelven. Intézd el azokat a hívásokat, amelyek elmaradtak, hogy otthon már ne ezzel kelljen foglalkoznod, vagy hívd fel azokat akiket szeretsz, mert miattuk megéri áldozatokat hozni, ha csak egy pár szó erejéig is.
Nem érdemes azokon aggódnod, amiket nem vagy képes befolyásolni, megváltoztatni. Felesleges energiaráfordítás, felesleges stressz, felesleges ártalom az egészségednek. Ilyenkor gondolj mindig a 90/10 elvre és nyugodj meg!
Vannak pillanatok, amikor úgy érzed, életed nagy lehetőségét bukod el egy-egy ilyen helyzet miatt. De a legtöbbször az élet bebizonyítja, hogy végül mégis minden úgy jó, ahogy történt. Gondold csak végig, hányszor jártál már így! Sosem tudhatod, hogy egy most negatívumként megélt pillanat, mennyivel nagyobb jövőbeli veszteségtől óvott meg.
Azt is megtanulhattuk végre, hogy miért kell kimondanunk, hogy hiányzol, hogy szeretlek, hogy bocsánat. Miért kell mennünk azokhoz, akik igazán fontosak számunkra, miért kell hívjuk őket a dugóból is, miért kell beszélnünk, meg- és kibeszélnünk dolgokat. Mert ez az év megmutatta, hogy egyik nap még itt vagyunk, de holnap talán már nem. Vagy nem lesz már lehetőségünk sem elbúcsúzni.
Hidd el, nem jó lelkiismeretfurdalással leélni egy életet! Ne akkor verd a fejed a falba zokogva, amikor már késő, amikor már mennél, de már nem teheted!
Ezért is gyűjts élményeket, mert azok formálnak és válnak a lényeddé. Nem a tárgyaink mutatják meg kik és mik vagyunk, hanem mindaz, mit életünk során átéltünk, akikkel találkoztunk, amiket láttunk, amit cselekedtünk, amely zugát a Földnek bejártuk. Költhetsz vagyonokat a legújabb s legmenőbb okostelefonra, de nem az fog megváltoztatni, hanem az, ha ugyanazt az összeget inkább arra fordítod, hogy világot láss, hogy tanulj és ezek által fejlődj mind szemléletben, mind hozzáállásban, mind tudásban.
Köszönöm, hogy velem tartottál ebben az esztendőben! Azon leszek, hogy az új esztendőben még különlegesebb és kalandosabb helyekre tudjalak magammal vinni, hogy közben szebbnél szebb történeteket mesélhessek el neked. Több dologra tudjalak megtanítani és ha szükséged van rá, akkor támogathassalak a saját céljaidhoz vezető úton!
Hamarosan látni fogod, amiken már dolgozom egy ideje és bízom benne, sokan lesztek, akik továbbra is velem tartotok és sokan lesznek, akik a jövőben csatlakoznak hozzánk! Azok, akik úgy érzik szükségük van a szürke hétköznapokban egy kis plusz energiára, könnyebben szeretnék elérni céljaikat, biztonságosabban, egészségesebben és élménydúsabban szeretnének túrázni.
Köszönöm, hogy támogattatok az év, a felkészüléseim és az Országos Kék-Kör hosszú hetei alatt, illetve az utána eltelt időszakban egyaránt!
Legyen olyan csodás a következő esztendőtök, amilyennek szeretnétek. Legyen egészségben gazdag és minden célotok és úti célotok váljon valóra!
Boldog új esztendőt kívánok!