Blog

90 évesen is küzd a rekordért

90 évesen is küzd a rekordért

Hogy szeretnék-e még 90 éves koromban is túrázni? Persze.

No de szeretnék-e 90 éves koromban ilyen többezer kilométeres és ilyen nehézségű túrát végigjárni újra, mint az Appalachian Trail az USA-ban, hogy megdöntsem a jelenlegi 83 éves kor rekordját? Hááát, ez már nehezebb kérdés. Mert persze, rávágjuk, hogy naná, de először is, meg kell azt élni, aztán azért úgy, hogy pontosan tudom mit jelent ennek az útnak a végigjárása és ez 90 évesen pláne mennyire kemény dió… Nem is tudom. Azért elég menő lenne! Ezért is elképesztő az, amire a 90 esztendős Dale “Grey Beard” Sanders vállalkozott.

Belevágott, hogy megdöntse annak az MJ “Nimblewill Nomad” Eberhart-nak a rekordját (83 év), aki anno egy évvel később megdöntötte az ő 2019-es (82 év) rekordját.

Kemény csata, amikor az öregfiúk újra kifutnak a pályára és mindenkit megszégyenítve teljesítenek.

A 2019-es esztendőben teljesítettem én is az Appalachian Trail útvonalát és már akkor is elképesztett, hogy ennyi évesen, hogy képes valaki erre nem csak fizikailag, hanem mentálisan is. Hiszen ezek a teljesítsek mentálisan sokkal nehezebbek. Hóban, fagyban, nyári hőségben, ömlő esőben, vagy épp szélviharban, vadállatok között, sátorban aludva, azt minden nap felállítva, majd elbontva, alultápláltan, hiszen nem tudunk elegendő kalóriát soha magunkkal vinni. De megcsinálta.

Azonban az, hogy egy évvel ezelőtt újra a fejébe vette, hogy teljesíti és visszaszerzi a koronát, az számomra mindent felülmúl.

Hiszen ennyi évesen már végképp nagyon másképp működik a szervezetünk, lassabb az anyagcsere, a regeneráció és miután a hosszú hónapok során mindannyian rengeteget fogyunk ez az izomból is leépít, amit pedig ebben a korban, már végképp nehéz nem csak szinten tartani, hanem majd visszaépíteni.

a támogató csapat

Hat teljes hónapot készült rá és egy csapat kíséri, akiket a fotókon is láthattok. Követem útját természetesen, hisz MJ-vel, vagy épp Betty “Legend” Kellenbergerrel együtt, aki ebben az esztendőben állította fel a 80 év női rekordot ugyanezen a túraútvonalon, igazi példaképeim.

Anno, MJ-t elkísérte Grey Bird az utolsó szakaszon tisztelete jeléül. Erről is tettem be nektek egy fotót, hogy láthassátok a thru hikerek közösségét más fából faragták és komoly tisztelettel viszonyulnak egymáshoz és most MJ az, aki a távolból minden egyes nap támogatja őt.

Grey Beard és MJ találkozása, MJ rekordjának utolsó szakaszán

Kemény hónapok voltak így visszagondolva és most őt nézve bevallom, el sem tudom képzelni miket él át, még úgy is, hogy segíti a csapata amiben csak tudja és mennek vele a szakaszokon, stb. Fizikailag és fejben is óriási ugyanis a terhelés és így a teljesítménye is. Mi járhat a fejében, amikor lefekszik, vagy amikor reggel kinyitja a szemét és az ömlő esőben kell összepakolnia, majd elindulnia. Hogy ne csússzon meg, vagy mit jelenthet számára egy botlás, vagy esés. El sem tudjuk képzelni min mehet keresztül. MJ 209 napot gyalogolt anno. Kíváncsi vagyok hány napot lesz a trailen Grey Beard és hány nap különbség lesz a hét évvel ezelőtti (299 nap) teljesítése és a mostani között? Jelenleg, már 83,3%-át teljesítette az útvonalnak, ami már magában elképesztő eredmény.

Igazi példakép/példaképek számomra és amikor nehezebb pillanataim vannak, mindig rájuk, vagy “Turle Don”-ra a PCT korrekorderére (83 év) gondolok, aki ma már szintén a 90-et fogja betölteni nemsokára, vagy Curlyre a korrekorder Triple Crownerre, akivel volt szerencsém nem csak találkozni és beszélgetni az AT-n, hanem kicsit együtt is menni vele.

Curlyvel az Appalachian Trailen 2019-ben

A természetben töltött minőségi idő, az újabb és újabb célok megfogalmazása és a kitartás, az akaraterő, hogy ezekbe bele is vágjunk, mind csodákra képesek.

Szóval hajrá! Mindegy, hogy KÉK, vagy sárga, piros, vagy zöld a jelzés, vagy épp a határainkon túl vezet az az útvonal amit végigjárnál, bátran vágj bele! Mert sohasem az a baj, ha nem sikerül, hanem az, ha majd azt fogod sajnálni, hogy soha meg sem próbáltad!

Hajrá Szürke szakáll, szorítok!
#caminosteve #thruhiker #greybeard #at