Blog

56 nap, 8 óra 26 perc alatt a Kék körül

56 nap, 8 óra 26 perc alatt a Kék körül

Hihetetlen mennyire távolinak tűnik augusztus 13. csütörtök kora reggel, amikor a hűvösvölgyi Gyermekvasút végállomásától elindultam, hogy teljesítsem az Országos Kék-Kör 2600 kilométerét és első alkalommal kerestem a fákon a helyes irányba mutató fehér-kék-fehér jelzéseket. Legalább ennyire hihetetlen az is, hogy mégis milyen gyorsan elröppent ez a közel két hónap és mégis mennyi élménnyel és új baráttal lettem gazdagabb a megtett kilométerek során.

Már 17 napja, hogy hazaértem, de természetesen az élmények még mindig kavarognak bennem és nem akarnak sehogysem leülepedni. Pedig nem volt sima a hazaút és igyekezett azonnal visszazökkenteni a való világba. Bár számomra, már az erdők, hegyek az igazi valóság és ez itt, a városban az ál, a mesterkélt.

Hazafelé, megálltunk vásárolni a Lidl-ben és valahogy elveszítettem a pénztárcám, minden iratommal, bankkártyáimmal és a pénzemmel együtt. Sajnos volt is benne, mert Sirokon elmentem egy automatához, mert már nem volt készpénzem, ugyanis szinte sehol sem tudtam kártyával fizetni, aztán Sirok után, meg szinte mindehol volt kártyaolvasó. No mindegy, több is veszett Mohácsnál ahogy szoktuk mondani, de természetesen nem örvendtem a történtektől. Ráadásul csak másnap dél körül vettem észre, így még boldog is lehettem, hogy időközben nem csapolták meg a bankszámláimat is. Ugye, hogy minden csak nézőpont kérdése!? Persze nem bántam volna, ha megtalálója legalább az irataimat visszajuttatja hozzám. Illetve a tárcámban őriztem egy fotót édesapámról, amelyet édesanyámtól kaptam az amerikai utam előtt, hogy vigyázhasson rám. Szóval a dupla ereklyém a legnagyobb veszteségem igazából. Kár, hogy a tisztesség kihalófélben van és ezek szerint már a féltisztesség is, azaz, hogy a pénz elrakását követően, legalább a többit visszakaptam volna. 

Fura ez az egész hosszú távú túrázás. Pontosabban az adott útvonal befejezése. Mindenki kérdezi, milyen érzés volt a vége? Mit éreztem, amikor végre összeért a Kör? Nem fogod elhinni, semmit. Egyedül csak ürességet. 

Az Országos Kék-Kör túraútvonala

Ezeknek a hosszú utaknak az eufórikus pontjai nem a végén találhatóak, hanem egy picit korábban. Amikor már nagyon közel a cél és tudatosul benned, hogy úristen, mindjárt itt a vége. Azonban amikor odaérsz, amikor teljesül az egykori álom és cél, akkor csak az üresség marad, mert elfogy alólad az út. A következő reggelen már nem kell felvenned a hátizsákodat, nem kell szinte mindig ugyanazt enned reggelire és nem kell nekivágni a napi etapnak sem. Nincs hová menni, azaz nem tudsz már tovább menni, maximum csak akkor, ha visszafelé indulsz egy újabb körre. Létezik különben ilyen. Amerikában az ilyen döntést hozó thru hikerekre mondják, hogy yoyo-znak, azaz elindulnak visszafelé. Én ezt nem tettem, elég volt egyszer és vágytam már haza a családomhoz, aki elengedett, segített, szintén áldozatott hozott a céljaim érdekében és tudom, neked lehet fura lesz amit még mondok, de hiányzott már a munkám is. Klassz, vidám csapat, jó és motiváló közösség, amely nem csak támogat, hanem úgy érzem büszke is rám és meg is becsüli a munkámat. És ez ritka és éppen ezért, ezt én is nagyon értékelem.

Visszatérve az érzésre a végén, az eufóriát Amerikában nem a Mount Katahdin csúcsán éltem meg, hanem pár nappal korábban, a “160 mérföldes vadon” egyik csúcsán, ahonnan tudtam, hogy először fogom megpillantani az indiánok szent hegyét, ahol majd véget ér utam. Ott, akkor elsírtam magam, hogy sikerült, átgyalogoltam Amerikán és valóra váltottam nem is egy álmomat. A Caminón is akkor következett be, amikor Muxia felé gyalogolva először pillantottam meg az Atlanti-óceánt és tudatosult bennem, hogy átgyalogoltam egész Spanyolországon, ami akkor 2013 június 7-én még sci-finek tűnt számomra.

A Kéknél ugyanezt az érzést a Hármashatár-hegyen éltem meg. Az egykori légvédelmi ágyú bunkere mellett van a hatalmas és széles lejtő, amerre sok teljesítménytúra vezet és bár a Kék nem ebbe az irányba indul lefelé, de elsétáltam a tetejéhez, mert számomra ez egy fontos pont még gyermekkoromból, amikor édesapámmal sokat kirándultunk és egy emlékezetes esést sikerült ezen a lejtőn összehoznom. Valahogy itt érzékenyültem el. Ezen a ponton tudatosult bennem, hogy megcsináltam, sőt három nappal túl is teljesítettem célomat, hogy körbegyalogoljam hazánkat. Arra gondoltam, talán édesapám figyelemmel követte utamat és most büszke rám ott a felhők szélén ülve. Tudom, ő is boldogan jött volna velem a Kéken, mert rajongásig szerette ő is Rockenbauer Pálék sorozatát.

Rockenbauer Pál egyik emlékhelye a Kéken

Kéktúra. Magyarként nem lehet nem ismerni, nem fordulhat elő, hogy nem hallottál még róla, vagy Rockenbauer Pálról és forgatócsoportjáról, akik 41 évvel ezelőtt a fekete-fehér tévéképernyők elé szögezték a nézőket, hogy végigkalauzolják őket az ország meseszép tájegységein. Másfél millió lépés Magyarországon. Persze a Kék-Kör ennél legalább kétmillióval hosszabb és sajnos Rockenbauer Pál nem élhette meg, hogy összezárjon a Kör. 

A Másfélmillió lépés Magyarországon forgatócsoportja.

Hungarikum, amely sokkal többet érdemelne és sokkal jobban kellene vigyáznunk rá, hiszen igazi kincsestára kis hazánk természeti- és kulturális gyöngyszemeinek. Persze mások ma már a falvak, mások az erdők, hiányoznak a hatalmas gulyák, kondák, nyájak, no és a ménesek, de a táj és az épített örökség szépségei nem változtak. Inkább nevezném persze Kék vándorútnak, mint Kéktúrának, hiszen az a túraútvonal, amelynek kb. egyharmada aszfalt, az számomra távol áll a túraútvonaltól, de az igazi lényeg a természet, annak millió színével, lakójával, illatával, formájával. Mesevilág, amely képes magával ragadni, elkápráztatni és csodálkozásba ejteni, hogy ez a sok szépség mind-mind nálunk található? 

Igen. És pont ezért lenne sokkal fontosabb, hogy megóvjuk, hogy olyan gazdái legyenek, akik a 2600 km minden egyes méterére képesek hatást gyakorolni, felelni értük, óvni és karbantartani őket. Ugyanis azt a régi magyar közmondásból is már rég megtanultuk, hogy “Sok bába közt, elvész a gyerek.” De legyünk bizakodóak, hogy nem csak a túrázók látják az óriási lehetőséget az útvonalban és látnak benne üzleti- és turisztikai perspektívát is! Sokkal többet tud ez a vándorút, mint amit jelen pillanatban láttat és sokkal több embernek nyújthatna egészséges kikapcsolódást, feltöltődést, információmennyiséget kultúránkról, múltunkról. Hiszen váraktól, barlangokon, templomokon, eldózeroltatott falun át, az elhagyott, sőt a természet által már visszafoglalt apró településekig tart a sor és még mennyi mindent nem is említettem.

Magyarország meseszép és a három Kéktúra útvonal bőségesen kárpótol minden túrázót az elveszített izzadtságcseppekért. Mit kaptam ezekért cserébe? Szinte mindent. Szépséget, jóságot, kedvességet, szeretet, segítséget, enni- és innivalót, meglepetéseket, vidám-, fájdalmas-, vagy küzdelmes pillanatokat, meseszép hajnalokat és naplementéket, életem első foltos szalamandráját, farkasok lábnyomait és szarvasbőgéseket, barátságokat és tartalmas beszélgetéseket egyaránt. Azt hiszem az emberi része volt az, amelyek által a legtöbbet kaptam. Ugyanis elveszítettem már a reményt ebben az országban, ahol ekkora gyűlölet feszül egymásnak, ahol a párbeszéd – hogy meghallgassuk a másikat -, már kihalófélben van és ahol a móriczi urambátyám világ tért vissza. De a Kék-Kör visszaadta a reményt, hogy az emberek nem erre vágynak, hanem a tartalmas kommunikációra, hogy legyen aki őszinte kíváncsisággal érdeklődik irántuk és nyitott problémáikra, örömeikre, miközben megadja a kellő tiszteletet is számukra. Ez a fajta kölcsönösség, ami jól működtetné a világot és csodás érzés volt látni, hogy bármerre is jártam – legyen az a legszegényebb kis roma település is -, lakosai őszinte érdeklődéssel fogadtak és volt, ahol körülálltak, vagy az asztalom köré telepedtek és úgy beszélgettünk hosszasan. Aztán persze jól belehúzhattam, hogy elérjem a kitűzött napi célomat. De ezek a pillanatok tényleg mindent megértek. 

Országos Kéktúra, a meseszép Nógrád megye

Hiszen Pesten, de még Dunavarsányon, ahol élek sem szalad utánad senki, hogy adhasson neked egy kis szilvát, amelyért hazaszaladt a kertjébe és gyorsan szedett neked, majd kis 40 éves kék Simson Schwalbe motorjára pattanva érhessen utol. Persze, hogy megérintettek ezek a történetek, hiszen nem igen fordul elő, hogy vegye valaki a fáradtságot és kimenjen csak azért az erdőbe, hogy a jelzés nélküli szakaszra kizárólag neked címzett kiegészítő Kéktúra jelzéseket helyezzen el, hogy el ne tévedj. Hogy hányan írtak, hogy becsatlakoznának egy-egy napra, vagy szakaszra és mekkora segítség volt nekem egy-egy ilyen közös nap, hiszen amellett, hogy új barátokra lelhettem, a figyelmemet is elterelte és gyorsan szálltak el ezek a napok és kilométerek.

De voltak persze másféle történetek is, amikor Hencidán nekem akartak adni egy nagyon aranyos, apró, pár éves szőke cigánylányt azzal, hogy: ‘Ohh, vigye már magával! De tényleg, csak a baj van vele!” Valószínűleg sokkal jobban is járt volna szegényke, ha kipakolom a zsákomat és inkább őt ültetem bele. Félénken húzódott édesanyja szoknyája mögé, aki közben ezeket a mondatokat mondta. Mi lesz egy ilyen pici lányból? Mit érezhet és kis buksi feje mit fog fel ebből a két mondatból és mit raktároz el belőle?

Tudom, egyre jobban teljesítünk, de amikor körbejárod az országot, akkor mégsem ezt látod mindenhol. Olyan helyekre jutsz el, ahova politikus, talán még a történelem során sem járt és maximum csak négyévente áll meg a krumpliosztó különítmény,. Elhaló és elnéptelenedő falvak, üres és romos házak, megszűnő állattenyésztés, közmunkaként a falu ároktisztítása, olyan kátyús utak, hogy tankcsapdáknak is elmennének, bezárt kisboltok, kocsmák, éttermek, csárdák és üzletek sora és közben ott, ahol még járda sincs, kátyúsak az utcák (már ha van burkolatuk) és az utca neve még mindig Micsurin és Vörös hadsereg, pedig már a harmadik focipálya épül… 

Közben pedig belém égett Encsen, a lepusztult házuk kerítésoszlopán csücsülő félmeztelen kisfiú, ahogy az előttük elrobogó forgalmat és elhaladó embereket nézte. Szomorú tekintete volt. Azt éreztem, ez az oszlop az ő birodalma, “megfigyelőpontja”, ahol ki tudja vonni magát a környezetéből. De közben az is látszott rajta, hogy szívja magába, mint egy szivacs az információkat és talán az motoszkál kis fejében, hogy ha majd felnő, akkor másra, sokkal többre vágyik. Bízom benne, sikerülni is fog neki, de az esélyei jóval kisebbek, mint sokaknak…

A milliónyi szépség mellett persze az erdők is két orcájukat mutatják. Szeretjük hangoztatni, hogy “Az erdő mindenkié.”, csak éppen úgy teszünk mintha mégsem lenne hozzá semmi közünk és minden feladat mások dolga lenne. Szögezzük le, sajnos iszonyúan szemetesek az erdeink! Településeink közelében rendre építési törmelékkel borítottak az ösvények, de sokszor még az erdők mélye is. Pet-palack hegyek és Hell energiaital doboz kupacok színesítik a réteket, mezőket és pihenőhelyeket, pedig a reklámok által, azt hihetnéd  képesek annyi energiát adni, hogy ki is tudd vinni őket az erdőből. Ha mégsem, meg kár a pénzt költeni rájuk… Összefirkált és szétvésett esőbeállók és pihenőhelyek, de a Kéktúra pecsételőhelyeken is összepecsételve a fal, az oszlop, vagy a tábla. 

Joggal merül fel bennem, miért, ha közben szereted a természetet, ha közben felháborodnál ha valaki a kertedbe, lakásodba dobná be szemetét? Miért vagyunk ennyire álszentek, hiszen a szemét nem magától került oda, azaz, csak az vihette be az erdők mélyére, aki arra járt. Nem egy ördöglakat a megoldás.

Országos Kéktúra, Virágos-nyereg

Ezért nincs külföldön és ezért nem kellenének nálunk sem szemetesek az erdőkbe, hiszen ezeknél a pontoknál, mindig folyik ki belőle a hulladék, amit viszont – gondolom humánerőforrás hiányában – nem visz el senki, vagy csak nagyon ritkán. De “kedvencem” volt, a Kevély-nyereg pihenőnél található tábla is – A szemetet, kérlek vidd magaddal! – felirattal és alatta egy nagy halom, palack, energiaitalos doboz, csoki papír, stb. Tudom, “nehéz” értelmezni a kérést, de tényleg nem bírod már el azt a pár grammot a zsákodban addig, amíg haza nem érsz?

Néha azt éreztem a Kék is olyan mint a balatoni bringa út, azaz VAN. Ennyi és nem több. Aki már körbetekert rajta, esetleg sport céllal tette, pontosan tudja mire gondolok. A túraútvonalon ugyanezt tapasztaltam. Az ösvényre dőlt, balesetveszélyes fák tömkelege. Emiatt az ösvényeket elhagyni kénytelen túrázók által kitaposott újabb kerülő ösvények, miközben arra kérjük őket, hogy ne hagyják el a kijelölt ösvényt a természet védelme miatt. Gondozatlan, teljesen összenőtt útvonalak, ahol sokszor tényleg elgondolkodsz, hogy erre még nem járt soha, senki? Tényleg ezen áttörve kell továbbmenned és ezt a túraútvonalat ajánlja a világ legjobbjai között a National Geographic? Két mozgássérült kékezővel is találkoztam. Egyikük jókora fűrésszel járja útját, hogy le tudja küzdeni az akadályokat…

Legalább ekkora kérdőjeleket vetettek fel bennem azok az aszfalt szakaszok is, ahol hosszú kilométereken át kellett rajtuk gyalogolni. Ahol kiemelt, zsúfolt főutak szélén küzdöttem az életben maradásért, miközben autósok hada dudálta le a maradék hajamat és ordítva küldött el az anyámba. Legalább táblákkal lennének jelölve ezek a szakaszok, hogy megértsék a sofőrök, hogy nem jószántamból trappolok a forgalommal szembe, hanem itt vezet a legendás Kéktúra útvonala. Miért nincs ezeken a szakaszokon sebességkorlátozás – no nem mintha betartanák -, de legalább a látszatra és a biztonságra adjunk már, ha a szabályokat nem tartjuk be. Mi az akadálya, hogy ugyanígy tábla jelezze a gépjárművezetőknek, hogy túraútvonal keresztezi a főutat és kicsit jobban figyeljen, mert váratlanul bukkanhat elő az erdőből egy fáradt túrázó. Azt tudod ugye, hogy tőlünk nyugatra ezek a túra-infratsruktúra részei!?

Esőbeálló és pihenőhely a Kéktúra útvonalán

Kiírjuk ugyan, hogy autóval tilos a behajtás az erdőbe és van ahol a büntetés összege is szerepel a behajtani tilos táblán – 150 000 Ft -, viszont, ha nincs aki ezt ellenőrzi, számon kéri, akkor ne is csodálkozzunk, hogy hányan hajtanak be nyugodt szívvel kirándulásaik, vagy gombászásaik során. Volt, hogy 15 autót számoltam meg az erdő mélyén egy rövid szakaszon. Persze az autós pecsétgyűjtésnek is szép hagyományai lettek mára, ahogy tapasztaltam… 

Persze hosszasan sorolhatnám a bennem felmerülő kérdéseket a jelzések hiányával, a víz-, a sátorhelyek-, vagy a pecsételőpontok, esőbeállók kérdéseivel kapcsolatban, de ezt majd egy másik anyagban összefoglalom, hátha lesz, amit megfogadnak belőle, hogy a jövő kéktúrázóinak már könnyebb és biztonságosabb, sokkal jobban tervezhető legyen. Hiszen lássuk be, ha egy magánszemélyek által működtetett honlap (heyjoe,hu) tartalmazza a legpontosabb és legfrissebb információt a Kék-Kör mindhárom útvonaláról, akkor ott nagy baj van azoknál, akik ezért a fizetésüket, vagy a tagok befizetéseit kapják!

heyjoe.hu túranyilvántartó oldala

Néhány éve, közel 3 milliárd forint fejlesztési forrásból újult meg a teljes Kék-Kör, de az itthon sajnos már megszokott visszásságok és elfolyt összegek kristálytisztán látszanak. Egyik helyen 4 millió egy kilátó költsége, míg egy másik településnél ugyanakkora méretben, csak gyengébb alapanyagból 165 millió a kihelyezett táblák alapján. Miközben le van zárva, spaniferrel van kifeszítve, lécekkel megerősítve, hogy ne dőljön össze. De tudnám még sorolni ezeket. Volt olyan új kilátó, amelyen féltem felmenni, annyira mozgott. Arról persze nem is beszélek, hogy egy esőbeálló, hogy lett kivitelezve, hogy rohad szét, mert a minősége hagy kívánnivalókat, mint ahogy a hiányzó gazdaszellem okán pedig karbantartva sincsenek. Nem tájolták őket az elhelyezéskor, így az uralkodó szélirány pont telefújja levéllel és szeméttel, de még egy seprű sincs bennük, hogy tudj ezen segíteni. Van ahol halomban állnak az esőbeállók és van ahol több száz kilométeren sem találsz egyet sem. Valahogy hiányzik a logika, az átgondolt tervezés. Az OKK tábláknál ugyanúgy, mint az MTSZ betonoszlopok kihelyezésekor is. Az erdőben találsz, pedig ott állnak a fák, amikre lehet festeni, miközben a pusztán, ahol egy fa sincs, miért is helyeztek volna el egy-egy darabot? Van ahol 50 méterenként állnak és van, ahol ugyan állnak, csak éppen semmi jelzés sincs rajtuk. 

Milyen fura, hogy lassan már a harmadik oldalt írom tele egy túraútvonallal kapcsolatban és nem is a természet szépségeiről írok, pedig arról is van mit. Zobákpuszta utáni 10 kilométer, amely visszaröpített az Appalachian Trail vadregényes világába, Kisújbánya és Óbánya, amely elvarázsolt, Zsongorkő, ahol az álam leesett az elém táruló kilátástól, Nógrád megye és a gyönyörű Cserhát, illetve Zemplén várai, az Alföld ezer színe és napról napra változó világa, az őzek, szarvasok, vaddisznók, róka komák és nyulak és persze a Csobánc csúcsa, ahonnan az egyik legszebb napnyugtát és napfelkeltét láthattam.

Országos Kéktúra, napkelte Csobánc várromjánál

Persze, hogy hiányzik, hiszen a legnagyobb dolgok egyike, ha ennyire szabadon és a természettel ilyen harmóniában élhetünk hónapokon át. Ezért szeretem a hosszú távú túrákat, mert ezt mind megadják nekem, miközben ezer és ezer élménnyel és szépséggel gazdagodom. Ilyenkor nem csak feltöltődöm, hanem ezek a napok, hetek és hónapok alatt születnek az új ötleteim és tervezem meg a következő útig tartó időszakot, vagy egy-egy hosszabb távú tervemet.

Persze, ha arra adod a fejed, hogy kommunikálsz az utadról a közösségi médiában, akkor gyorsan szembesülsz a nagyon magyar tulajdonsággal, hogy beszólogatunk egymásnak, hogy ez így nem túra, ez rohanás, nem ezért hozták létre a túraútvonalat, ez ilyen napi etapokkal lehetetlen. Sosem értettem ezeket a megkeseredett embereket, hiszen ha boldog, teljes és sikeres lenne az élete, akkor nem ilyeneket írna, nem mellesleg pedig elfogadná, hogy nem vagyunk egyformák. Más a korunk, nemünk, kondíciónak, álmaink és céljaink.  Vagy a tempónk és azért mert neki nem megy, azért másnak még sikerülhet. Miért elfogadhatatlan, hogy van aki gyalog, van aki futva és van aki kerékpáron éli át a kalandokat? Engem ez nem zavar, hiszen más “műfaj” és a lényeg az út, hogy a természetet szeretjük és ott teljesítjük céljainkat. Az élmény pedig mindenkinek akkora, amekkorát beenged, amelyet képes rögzíteni, befogadni és hidd el, azért mert én sokat megyek, még legalább olyan sokat is látok. Csak napi 12 óra gyaloglásba több fér bele, mint egy átlag túrázó napjaiba, pláne hogy a legtöbbször, kint is alszom az erdőkben. Hiszen számomra pont ez a lényeg, ami éltet és motivál, hogy kint élhessek a természetben és a lehető legkevesebb időt töltsem egy-egy településen. 

Szarvas Mátyás honlapja

Szarvas Mátyás épp most futja immáron harmadszor a maga körét, hogy megjavítsa 39 napra a legjobb futó rekordot, amelyet szintén ő tart. De ha megkérdezed, neki is lesznek élményei, csak ő neki ez a fontos, ez a célja. Ezért vannak a futásban vágtázók, rövid-, közép- és hosszú távú futók, maratonisták, illetve ultra- és extrém távú futók. Egy sportág, de más-más terület mégis. Ennyi, nincs benne több. Járd az erdőket és élvezd és hagyd hogy mindenki úgy járja és éljen át élményeket, ahogy neki  a legjobb és ha neked nem tetszik, akkor görgess tovább és ne az ő írásaikat olvasd, videóikat nézd!

Ha a három Kéktúra útvonalat kellene összehasonlítanom, akkor a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra viszi nálam a prímet, majd jön az Alföldi Kéktúra és csak ezt követően az Országos Kéktúra északi, majd a nyugati szakaszai. Méltatlanul kevés fény esik pedig az első két útvonalra, amelyre értelmes magyarázatot még nem találtam és nem is hiszem, hogy lehetne adni. A Kék-Kör a lényeg, így egyben és a kommunikációnak erről a triumvirátusról kellene harsognia, nem elnyomva egyiket, vagy másikat! Miért csak Országos Kéktúra nap van és nem pedig Országos Kék-Kör nap? Miért nem élhetnek ezekkel a lehetőségekkel a Dél-Dunántúlon, vagy az Alföldön élő túrázást szerető emberek? Miért kell az Országos Kéktúra útvonalához utazzanak, amikor ott van hozzájuk a közel a másik Kék útvonala? Menjetek és fedezzétek fel a Kék-Kör másik két útvonalát és imádni fogjátok szépségeket, ráadásul alig fogtok emberrel találkozni!

Alföldi Kéktúra, Gemenci-erdő

Sok motivációm volt, hogy elinduljak az úton és megpróbálkozzak a 69 napos, gyalogos rekordot megdönteni. 

  • Alapnak tartottam, hogy hazánk és Európa leghosszabb egybefüggő túraútvonalát is végigjárjam végre. Nem amiatt nem vágtam még bele korábban, mert derogált volna itthon túrázni, hanem mert az elmúlt éveim mind az amerikai útra való felkészülés jegyében teltek és most, hogy befejeztem a Kék-Kört is azt mondom, hogy ezzel, nem lehetett volna arra felkészülni.
  • Szerettem volna népszerűsíteni a hazai hosszú távú túrázást, hogy próbáljunk meg több napot kint tölteni az erdőkben és ne csak panziótól-panzióig, vagy vasút-buszmegállóig menjünk.
  • Megtanítani az embereknek, hogy miért fontos és jó harmóniában élni a természettel, miért fontos, hogy megóvjuk értékeit ugyanúgy, mint ahogy a még meglévő kulturális értékeinket is fontos lenne.
  • Megmutatni, miért más, szebb, tartalmasabb a teljes időtartamot a természetben tölteni, azaz kint aludni az erdőkben.
  • Ebben a szomorú esztendőben felhívni a figyelmet a hazai túraútvonalakra és hogy itthon költsük pénzünket, ezzel is támogatva az apró települések különben is nehéz körülmények között, a fennmaradásért küzdő kisvállalkozóit (boltokat, kocsmákat, szállásadókat, büféket, stb.).
  • Teljesítményemmel megmutatni, hogy mennyire méltánytalan és elszomorító volt az a negatív komment dömping, amit Gyimesi Szandi kapott a januári 31,5 napos OKT teljesítését követően. Azért mert valaki képes sokat menni – hiszen én abban a pillanatban indultam amikor világos lett és addig menetem míg le nem nyugodott a nap, sőt néha még fejlámpával is -, még néz, lát, pihen, beszélget, kitérőket is tesz, fényképez, videóz, stb. Ugyanúgy élvezzük és érezzük a természet szépséget, mint mások, csak nekünk ez a tempónk, én a lassabbtól fáradok el. Szandi ráadásul el is jött velem egy napra, így bizonyíthatom, hogy negyven kilométer felett is vidáman tud gyalogolni.
  • 54 évesen példát mutatni a 40 és 50 éven felülieknek, hogy a határt magunk korlátozzuk be, pedig az a csillagos ég és az álmainkért és céljainkért, sohasem késő belevágni és tenni értük.
  • Szerettem volna látni, hol tartunk a hazai túrakultúra és infrastruktúra területén (főleg a legismertebb útvonalon), mert kimondott célom, hogy tapasztalatommal segítsek jobbá tenni ezt az útvonalat. Lenne ugyanis még hova fejleszteni, pláne, ha nem csak kommunikációban fontos, hogy külföldi túrázók is egyre nagyobb számban ismerhessék meg hazánk meseszép természeti- és kulturális csodáit, értékeit. Ehhez mondjuk sokat segítene, ha legalább angol nyelven megtalálhatóak lennének az információk, nem csak a pecséthelyek, amelyben megfogalmazott megjegyzések értelmezésekor ember legyen a talpán az a külföldi túrázó, aki ráakad a pecsétre!
  • Felhívni a figyelmet a méltánytalanul alulkommunikált Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli- és az Alföldi Kéktúra útvonalaira, hiszen mindig, mindenhol, csak az Országos Kéktúráról szólnak a hírek, mintha nem ez a három egyben lenne a hungarikum. Meseszép a Dél-Dunántúl és az Alföld is – számomra sokkal szebb, mint az OKT útvonala – és sokkal több fókuszt kellene irányítani ezekre az ösvényekre is!
  • Rámutatni, hogy gazda szeme hizlalja a jószágot, azaz gazdátlan, vagy számos gazda kezében lévő útvonal sohasem lesz egységes! 
  • Tapasztalatot és tudást gyűjteni, hogy kiállhassak azokért, akik sosem mernének szólni, de mernek nekem írni, hátha az én hangom messzebb száll. Például, hogy a több száz kilométer aszfalt út helyett, járjuk inkább az erdők-mezők ösvényeit, mert így vándorúttá válik az egykori neves túraösvény, hogy ne kelljen a külföldieket temetőkbe küldeni vízért!
  • Együttműködés során egy olyan kézzelfogható új anyag elkészítése a Cartographia által, amely kompaktabb, jobban használható és a szükséges információk is megtalálhatóak benne.
  • Inspirálni kicsiket, nagyokat és időseket, hogy a természetjárást sose késő elkezdeni, illetve egészségünkre gyakorolt hatása is kiemelkedő.
  • Miképpen lehet az Országos Kék-Kör egy még népszerűbb, biztonságosabb, élvezetesebb kihívás sokak számára!
Az Országos Kék-Kör három túraútvonalának igazolófüzetei

A Kék-Köröm mérlege:

  • 2572,9 km (ez ami az MTSZ igazolófüzeteiben szereplő kilométerek összessége) az Országos Kék-Körön. De az órám ennél többet mért (Garmin Fenix 5X Pro), illetve az igazoló-pecsétekért megtett plusz kilométerek sincsenek benne.
  • 1168,7 km az Országos Kéktúrán
  • 542,9 km a Rockenbauer Pál Dél- Dunántúli Kék túrán
  • 861,3 km az Alföldi Kéktúrán
  • brutto 56 nap 8 óra, 26 perc – 45,1 km átlag
  • netto 54 nap 11 óra 26 perc – 46,8 km átlag (Badacsonytördemicnél majdnem két teljes napot kellett állnom a lábsérülésem miatt.)
  • 291 pecsét összegyűjtése
  • 17 nap eső 
  • 7 felhőszakadás viharral 
  • 1 mellhártyagyulladás
  • 8,6 kg súlyvesztés
  • 0 kullancs
  • 7 kutyatámadás
  • 2 pár Hoka Toa Mid cipő
  • megszámlálhatatlan kakaós csiga
Az Országos Kék-Kör teljesítése során az egyik nap elégetett kalóriák mennyisége

Az utolsó napom igazi ajándék volt a túrázók védőszentjétől, hiszen annak ellenére, hogy borzalmas időjárás mellett indultam el Dobogókőről, már Pilisszetkereszten kisütött a nap és a szélvihar, hideg és az előző napi szakadó esőt követően szikrázó napsütésben és egy szál pólóban tehettem meg az utolsó kilométereimet. Élménykirándulás volt a Hideg-lyukkal, a Dera szurdokkal, a Kevély-nyereggel, a Teve-sziklákkal, a hármashatár-hegyi panorámával és még hosszasan sorolhatnám. Igyekeztem kiélvezni minden egyes másodpercet abból, ami még hátramaradt a kör bezárásáig. Újra leperegtek előttem az elmúlt 56 nap emlékei, az arcok, akikkel összehozott a sors, a kalandok, az eltévedések, a vidám és a nehezebb pillanatok.

A hosszú távú túrázás olyan, mint a terep, azaz hullámzó. Vannak vidám és energikus és vannak fájdalmas, kínkeservesen nehéz napok. De mégis a világ legszerencsésebb fickói a thru hikerek, hiszen megengedhetik maguknak, hogy leküzdhessék az előttük álló nehézségeket, hogy megtanuljanak minden nap felkelni és továbbmenni, elfogadni mit az élet, vagy a segítő kezek adnak és értékelni minden apró szépséget és jóságot. Megtanít az alázatra, hogy milyen kicsik vagyunk a természet ereje mellett, hogy milyen kevés tárggyal is képesek vagyunk boldogok lenni, hogy elég számunkra a boldogsághoz egy hátizsák és egy meleg zuhany, hogy megtanuljuk a nyitott szív és elme, hasonlókat vonz, hogy a szegénység nem bűn, csak következmény és a kisebbség tagjaiban sokszor van nagyobb érték, mint a magát felsőbbrendűnek érzőben.

Ez az ösvény elfogyott a lábam alól, azaz összeért, de természetesen már előttem lebegnek a jövő tervei, céljai és igen, jól sejtitek, azokat is mind meg fogom valósítani! Tegyél te is így, mert sohasem tudhatjuk meddig tart életünk és csak addig tudunk úgy élni, ahogy szeretnénk, míg ezen a világon töltjük kiszabott napjainkat!

2020. október 8. Hűvösvölgy, Kisvasút végállomás, ahol összeért az Országos Kék-Kör

Igyekeztem és a hátralévő két hónapban is azon leszek, hogy kihozzam a maximumot ebből a rengeteg embernek fájdalmat és nehézségeket okozó esztendőből is és a lehető legjobb döntés volt elindulnom a legendás Kék útvonalon. Annyi, de annyi szeretetet kaptam barátoktól, ismerősöktől és ismeretlenektől. Annyian fogadtak be, vagy etettek meg önzetlenül, segítettek mikor kértem, vagy mikor látták, hogy szükségem lenne rá. Visszaadta a megtépázott hitemet az egymásnak feszüléssel terhes hétköznapjaink után. Azt hiszem ennél többet nem is kérhettem volna a jóistentől, hiszen kaptam megannyi tartalmas beszélgetést, új barátokat, rég nem látott barátokkal való újratalálkozásokat. Mondjuk sosem gondoltam volna, hogy gyalog látogatom végig az összeset…

A Kék-Kör bezárult, az út elfogyott az elkoptatott cipőm talpa alól, de az igazi út még nem ért véget és még sok-sok kilométer vár rám itthon és a nagyvilágban is! Én pedig el is indulok az újabb céljaim felé.

Köszönöm, hogy elkísértél, velem tartottál a vidám és a nehezebb pillanatokban is és üzeneteiddel erőt adtál, segítettél! Tarts velem a jövőben is, hogy még nagyobb kalandokra indulhassunk és bízom benne, ezeken már személyesen is fogunk találkozni, ha csatlakozol egy-egy túrámra, vagy eljössz valamelyik Camino Steve Adventure School képzésemre, vagy előadásomra! Akár fejlődni szeretnél, akár inspirálódni, akár személyesen átélni ezeket a kalandokat, számíthatsz rám!

#I love hiking

Olvasd el az Országos Kék-Körről és a három Kéktúránkról szóló bejegyzést is:

https://caminosteve.hu/kek-korul/