Blog

A medvék már a spájzban vannak

A medvék már a spájzban vannak

Minden amit a medve spray-ről tudni kell és érdemes

A héten már nem csak egy komoly méretű medvenyomot találtak Diósjenőnél, Budapesttől nem messze, illetve nem sokkal odébb a Börzsönyben, hanem egy kameracsapda által lencsevégre is sikerült kapni a mackó komát, sőt a Cserhátban egy mackómamát is láttak a bocsával együtt. Ilyenkor újra írnak pár sort arról, hogy figyeljenek oda az emberek amikor a természetbe indulnak, de hazánkban jellemzően nem veszi komolyan ezeket a figyelmeztetéseket senki és ez csak addig lesz így, amíg nem fog valakivel szemben állni egy felnőtt barna medve. Csak akkor már késő lesz azon gondolkodni, hogy mit is kellene csinálni…

Sok eszköz és tanács van, de most kizárólag csak arról fogok beszélni, amely az egyetlen, amelyet akkor tudsz használni, ha már rád támad egy medve. A többi ugyanis csak a találkozás megelőzésére jó.

A legbiztosabb ezekre az esetekre még mindig egy bear spray, azaz egy medvék ellen kifejlesztett spray használata. Sajnos még mindig nem tartják a hazai túraboltokban, de rendelésre, körülbelül két-három hét átfutással, nagyjából 21 000 forintért be lehet szerezni. Pl: trexpert.hu – BearBuster mérete: 25 x 5 cm

fotó: Trexpert.hu

A Montanai Egyetem kutatói még az 1980-as években fejlesztették ki a paprikaalapú medve sprayt, és ezzel a túrázók egy olyan eszközt kaptak kezükbe, amellyel már sikerrel tudták felvenni a harcot egy akár 400 kilós medve támadásával szemben. Ráadásul ez az eszköz megfelelően elrettentő és hatásos, ugyanakkor megbízhatóbb mint a lőfegyverek és nem mellékesen, nem okozzák az állat halálát sem. 

Az USA-ban, az elmúlt 40 esztendő során elvégzett kutatások azt igazolták, hogy a spray-vel védekező túrázók az esetek túlnyomó többségében, azaz 98 %-ban megúszták sérülések nélkül a barna medve (grizzly), fekete medve és a jegesmedve esetében is a támadást. Ezzel szemben azok, akik ilyen esetben fegyvert használtak, csak 77 %-ban úszták meg az esetet komoly sérülés nélkül és 6 %-uk sajnálatos módon bele is halt a találkozásba. Ráadásul a fegyverhasználat miatt 164 medvét öltek meg, amelyek életben maradhattak volna a bear spray használata esetében. Ezek miatt, vannak olyan területek az USA-ban, ahol kötelezővé tették a túrázók számára a hordását.

fotó: UDAP

Ha Erdély felé veszed az irányt egy-egy túrára – pláne ha egyedül mész -,  felszerelésed alaptartozékának kellene lennie! Szlovákiában és Ukrajnában is vannak olyan területek, ahol ha az éjszakát a természet lágy ölén szeretnéd tölteni, akkor pláne jobb ha magadnál tartod! Nálunk a szlovák határ vonalában futhatsz össze leginkább barna medvével. Külföldre utazva a spray-t repülőn nem szállíthatod, de azokban az országokban ahol előfordulnak fekete-, vagy barna medvék ott minden túraszaküzlet kínálatában megtalálhatók ezek az eszközök és kiegészítő tartozékaik. Alaszkában – a távolságok miatt – sokszor előfordul, hogy kisgépen kell repülj. Ilyen esetben a szárnyon rögzítik a bear spray-ket a pilóták.

Talán furcsának tűnik, de a medve spray egy fegyver, amelyet az erdőkben előforduló egyik legnagyobb ragadozó támadásának elhárítására fejlesztettek ki. Itthon azt is írják róla, hogy kutya és vaddisznó ellen is hatásos. Nem kérdőjelezem meg ezt az állítást és ha nem lenne más eszköz a birtokomban és ezen múlna a testi épségem, valószínűleg jómagam is bevetném, azonban ezeket a spray-ket kimondottan medvékre fejlesztették ki és egy kutyánál valószínűleg ugyanúgy komoly égési sérüléseket okozna, mint egy embernél. Ugyanis háromszoros hatásfokkal rendelkezik egy emberre, vagy kutyára kifejlesztett bors spray-nél. Hatóanyagai: Capsicum oleorezin ≤2%, dibenzoxazepin≤1% Egy ilyen bear spray célja pedig nem a súlyos sérülés okozása, hanem a támadás megakadályozása és az állat meghátrálásra kényszerítése. Ez a legfontosabb, hiszen egy tragikus támadás következményeként az állatot minden esetben levadásszák és kilövik. Pedig lehet, te voltál hibás a konfliktus kialakulásában és nem ő, csak  mindig az állatok fogják a rövidebbet húzni.

Fontos, hogy úgy is kell tekintened rá, mint egy fegyverre, azaz megtanulni helyes használatát! Mikor, melyik medve ellen hatásos és főleg azt, amit egy lőfegyvernél minden gyermek tud, hogy ne fordítsd magad, vagy más felé! Ember elleni használata ugyanis bűncselekménynek minősül!

Gondolom, most értetlenül olvasod soraimat, de nagyon meg fogsz lepődni, hogy hányan vétenek komoly, vagy végzetes hibát használata közben és fújják le magukat vele, nem ismerik pontos használatát, és ha még be is pánikolnak amikor egy óriási, 12 centiméteres karmokkal rendelkező medve rohan feléjük, akkor garantálható a tragédia.

Nem akarnál tőle egy fülest kapni…

Igaz, hogy a medve spray közismert és elérhető, de sajnos nem jelenti azt, hogy a terméket megvásárló túrázók veszik is a fáradtságot, hogy elolvassák a használati utasítását, megnézzék az erről készült megannyi Youtube videó bármelyikét. Hiába a leírás és az oktató videók tucatja, ha az emberi felelőtlenség és butaság ereje sokkal hatásosabb.

A tudatlanság és a fél-információk miatt vannak sajnos, akik azt hiszik ezek a spray-k arra is megfelelőek, hogy felszerelésüket fújják le vele, pedig ez nem hogy nem ér semmit, de ha a bőröddel érintkezik, nem a medve, hanem a medve spray maró hatása miatt lesz emlékezetes a túrád. 

fotó: Chuck Bartlebaugh

Az a leggyakoribb és a legnagyobb hiba, ha azt feltételezed, hogy a spray szaga a medvék távol tartására szolgál. Sajnos nem, hogy nem működik, de néha még a medvéket is vonzhatja. Minden évben hallani olyan túrázókról, akik nincsenek hozzá szokva ahhoz, hogy medvék is élnek azon a környéken ahol túráznak és sátrukat, vagy hátizsákjukat fújják le a medve spray permetével azt gondolva, hogy ez elriasztja az éhes, vagy kíváncsi ragadozókat. Előfordult már, hogy a túrázók arra ébredtek, hogy egy medve nyalogatja a permet maradékát a sátrukról. De a legszebb történetek azokról szólnak akik úgy fújják le magukat, vagy párjukat vele, mintha egy szúnyog-, vagy kullancsriasztót használnának… Az eredménye katasztrofális és fájdalmas lesz.

A medve spray-k permete kapszaicinoidokat, chili paprika eredetű vegyi anyagokat tartalmaz. Nem összekeverendő az ember, vagy kutya elleni védekezésre kifejlesztett borspermettel! Háromszorosa ez utóbbi hatásának, hiszen egy óriási állatot kell megállítania. Égő érzést okoz a medve számára, egy időre elveszíti a látását, illetve a légzését is akadályozza a tüdő irritálásával. A szaglását az orr nyálkahártyájának duzzadása által napokra elveszíti, így nem képes követni nyomodat, ez pedig elegendő időt biztosít számodra a menekülésre.

Fontos tudnod, hogy a fekete medvék ellen kevésbé hatásos, de még mindig a legjobb módszer ha rád támad egy példány. A fekete medvével különben meg kell küzdened és hidd el – ezt tapasztalatból mondom, miután volt szerencsém, túlélni egy ilyen “találkozást” -, nem szeretnéd ezt a lehetőséget választani! A fekete medve jellemzően elszalad, azonban ha olyan területen találkozol vele, vagy főzöl, ahol természetvédelmi terület, vagy nemzeti park van és tilos a vadászata, olyan szemtelen tud lenni, mint Maci Laci. (Bár őt és Bubut egy grizzlyről mintázták.) Egy nőstény pedig ugyanolyan veszélyes tud lenni mint a barna társa, ha a kölykeiről van szó.

Ezzel szemben egy barna medve (grizzly) más kategória. Ha olyan helyre mész, amely úgynevezett “Grizzly Country”, azaz tudható, hogy élnek ott barna medvék, akkor azt ajánlják, hogy kettő darab legyen nálad! Egy a zsákban, egy a kezed ügyében. Igaz, fél kilogram (469 gramm) egy palack, de utólag már nem lesz módod megbánni, hogy büszke ultrakönnyű túrázó voltál…

A spray kibiztosításának folyamata

A spraynek van egy óriási titka!

Mit sem ér, ha nincs nálad, nincs kéznél és csak valahol a zsákod mélyén található. Nem lesz időd levenni a zsákodat, kinyitni és megkeresni. Olyan szinten fogsz megrémülni, hogy épp elég lesz minden idegszáladdal arra koncentrálnod, hogy ne nézz az állat szemébe, ne fordíts neki hátat, ne akarj elfutni, fára mászni, hátrálás közben ne ess hanyatt, stb. 

Hidegvérrel kell nyúlnod az öved, vagy a hátizsák derékhevederére rögzített medve spray tokhoz, elővenni és kivárni a megfelelő pillanatot.

Milyen távolságról használd a sparyt. fotó: Chuck Bartlebaugh

15 pont, amit jegyezz meg, mert az életed múlhat rajta!

  1. Két méretben vásárolhatsz bear sprayt. Az egyik 7, a másik maximum 10 másodpercig működik.
  2. Minden esetben rezdülés nélkül kell kibírd azt a pillanatot, amíg a feléd közeledő, vagy rohanó medve 10 méteres körön belül ér! Ha hamarabb indítod el a permetet, hatástalan lesz, a 7, vagy 10 másodperced pedig egy vadászgép sebességével fog letelni.
  3. Figyelembe kell vedd, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények között csökkenhet a permet hatótávolsága és később kell megnyomnod a gombot! Nyílt terepen állsz, vagy az erdő mélyén? Merről fúj a szél és milyen erővel? Nehogy pont te kapd az arcodba a permetet!
  4. A medve arcába kell fújd a permetet, hogy a leghatásosabb legyen!
  5. Jól meg kell markold a palackot, mert kb. 112,5 km/h sebességgel fogja az állatra fújni a permetet és ez az erő képes kilőni a kezedből a palackot! Éppen ezért egy jól kialakított és megragadható markolattal, vagy egy füllel rendelkezik. Ez utóbbin a középső-, vagy a mutatóujjadat tudod keresztül dugni és ezáltal stabilabban tudod tartani.
  6. Hiába csinálsz mindent tökéletesen, ha a legfontosabbat felejted el az adrenalin hatása alatt. Minden palacknak van egy kibiztosítója! Jellemzően egy sárga, ék szerű műanyag, egy narancssárga biztonsági tüske, vagy egy egy ujjal lepattintható biztonsági lap, amelyet el kell távolíts a használat előtt! (Ezeket sokan vékony zsinórral a palackhoz rögzítik, hogy amikor kioldják, ne veszítsék el az izgalom miatt.) Ha ez csak akkor jut eszedbe, amikor a több mint 45 km/h-val feléd száguldó medve már a 10 méteres körön belül ért, többet érsz vele, ha hozzávágod, mint ha akkor kezded el kioldani a biztosítót.
  7. Ahogy megnyomod az elsütő billentyűt, üvölts rá, tartsd mereven előre a  palackot a medve feje felé és kis körző mozgással egy két másodperces adagot fújj csak ki, ezzel egy falat képezve közötted és a medve között!
  8. Amennyiben tovább jön az állat, jöhet az irányzott újabb permet és ha kell, akkor még egy további két másodperces adag.
  9. Nagyritkán előfordulhat – ez főleg anyamedvéknél történhet meg, ha közé és a bocsok közé kerülsz -, hogy a medvét nem állítja meg a permet. Ebben az esetben – illetve ha elfogy a spray, vagy nincs nálad -, feküdj  azonnal hasra úgy, hogy a hátizsák maradjon rajtad, hogy védje a gerincedet. Kezed kulcsold össze a tarkódon, hogy védd a nyakcsigolyád és a fejed és maradj tökéletesen mozdulatlanul!
  10. Tudom, borzalmas egy ilyen pillanat, de ki kell bírd akár szó nélkül és mozdulatlanul, ha beléd mar, beléd harap! Neki csak az a fontos, hogy érezze ő a főnök és ha azt érzi, békén- és ott hagy. 
  11. Azonban, ha maradt még a palackban spray, feküdj le ugyanúgy mint ahogy a 9. pontban írtam, ugyanúgy tedd az egyik kezed a tarkódra, de a másikkal a fejed felett, fújd rá a medve fejére a maradék tartalmat!
  12. Ne feledd, hogy hiába állítja meg a permet, a lendület elviheti addig, ahol állsz, így ha elérne el kell ugorj előle, de ne oldalra, nehogy beleugorj a permetfelhőbe és téged ugyanúgy kiüssön, mint az állatot! Emlékezz rá mit írtam, hogy embernél mennyire súlyos károsodásokat okozhat!
  13. Ahogy megáll, hagyd abba a fújást, hogy ne pazarold feleslegesen a permetet, mert lehet szükséged lehet még rá!
  14. Bármilyen medve támad meg, kiálts rá olyan hangosan, ahogy csak bírsz addig is, amíg be nem lép a 10 méteres körbe! Láttasd minél nagyobbnak magad és csapj akkora zajt amekkorát csak tudsz! Ez lehet a túrabotod, vagy bármi más.
  15. Hogy a 9-10-11-es pontot elkerüld, olvass el mindent a használati utasításból, nézz meg kis videókat a palack használatáról és modellezd le, hogy vennéd elő, biztosítanád ki és irányítanád a medvére és hogy üvöltenél rá! Mérj le 10 métert, hogy érezd majd, hogy valóban mekkora ez a távolság és ne hibázhass egy rossz becslés miatt, hiszen az életed múlhat rajta!
  16. Ahogy a permet megállítja az állatot, hagyd abba a fújást, kezdj el hátrálni! Nem fordíthatsz hátat neki és nem kezdhetsz el futni! Szépen, okosan, legfeljebb oldalazva, de tempósan távolodj és csak később kezdj el futni, ha eltűntél a szeme elől!

A székelyek helyesen mondják, hogy “A medve nem játék!”. Tökéletesen igazuk van és ez a nemes állat jó, hogy még itt él a természetben és van esélyünk a természetes élőhelyén találkozni vele és látni egy-egy példányt. 

Nagy ajándék egy ilyen pillanat és ha figyelünk a tanultakra, ha nem a selfie készítése, hanem a biztonságunk az első szempont és az elmaradhatatlan fotó csak a második (akkor se selfie legyen), akkor egy örök emlék lesz, csak pozitív kicsengéssel! Ennyit pedig megér a felkészülés és a természet és a benne élő vadállatok tisztelete és nem pedig erejük alábecsülése!

Amennyiben szívesen olvasnál még a hosszú távú, vagy az ultrakönnyű túrázásról, pláne, ha izgalmakra és tanulságokra is vágysz, akkor olvasd el ezt a bejegyzést is:

https://caminosteve.hu/tuleltem-ultrakonnyu_turazas/