Blog

Igaz, nem ultralight, de könnyű, tartós és olcsó

Igaz, nem ultralight, de könnyű, tartós és olcsó

MFH ALAGÚT SÁTOR HOCHSTEIN 1 SZEMÉLYES BW TARN, 1,3 kg

Még 2017-ben, a GR20 Corsica túrám előtt vásároltam ezt az alagút sátrat egy szlovák katonai felszereléseket árusító webáruházban. Ugyanis addig keresgéltem, addig gondolkodtam, hogy milyen sátrat vásároljak ami tökéletes lesz majd az amerikai túrámhoz is, amíg kiderült, hogy már esélyem sincs, hogy a kiválasztott sátor ideérjen az indulás időpontjáig. Kicsit kétségbeestem, most mi lesz, hiszen amit Magyarországon ultrakönnyű sátornak mondanak, az súlyban minimum a háromszorosa egy igazi, hamisítatlan UL sátornak, az áráról meg ne is beszéljünk. Ráadásul eszemben sem volt felesleges összegeket kidobni az ablakon csak azért, hogy legyen egy olyan sátram, amit ezen a túrán kívül többször már nem hiszem, hogy szeretnék használni.

Ekkor ért a pozitív meglepetés, hiszen az akkori Army Market oldalon  (ma már waragod.hu) találtam ezt az MFH Hochstein BW Tarn egyszemélyes alagút sátrat, ami akkor még csak 12 000 forintba került (ma 14 060 Ft + 1290 Ft postaköltség). Halkan jelzem meg, az akkor itthon megvásárolható ultrakönnyű sátornál 15 és félszer!!! volt olcsóbb, míg a súlya pontosan a fele!!!

Az igazi meglepetések sora azonban innen kezdődött. Először is, a rendelést követő napon megérkezett a sátram és azonnal neki is álltam felállítani a kertben.

A Hochstein BW Tarn egy egyrétegű alagútsátor, annak minden előnyével és hátrányával egyetemben. Személy szerint – a többséggel ellentétben – én nagyon szeretem az egyrétegű sátrakat, hiszen ha szakadó esőben kell felállítanom, akkor nem fog állni benne a víz mire elkészülök vele. Hiszen a kétrétegű sátrakra az esővédő – rain fly – részt utoljára tudom feltenni, addigra viszont egy komoly zuhéban, már kacsaúsztató lesz benne. Ez viszont csontszáraz marad. 

Az egy réteg azonban azzal a negatívummal jár, hogy a kondenzáció lecsapódik a sátor belső falán, hiszen sokkal rosszabb a szellőzése. A Hochsteinnél sincs ez másképpen, de sohasem zavart ez a tény és az évek alatt, elég jól kitapasztaltam, hogy miképpen tudom áthidalni ezt a számomra apróságot.

Először is az egyik végében van egy kis ablak, ami sokat számít, ha nyitva hagyod. Ha hőség van azért, ha a kondenzáció miatt, akkor pedig amiatt. Azonban a szellőző kis kúpos ívét megtartó hajlítható merevítést egy elég puha anyagból készítették és nem képes megtartani a szellőzőablakot, hogy az ne záródjon be. (tépőzárral tudod rögzíteni) Ráadásul, az egyik rögzítő zsinór sajnos a sátor tetejéhez csatlakozik és nem a szellőzőnyíláshoz. Erre Korzikán elég gyorsan rájöttem a sátor szauna hőfokra melegedése okán, így gyorsan szereztem egy kis ruhacsipeszt és a sátrat kifeszítő zsinórhoz csipeszeltem, így még a szélviharban is állta a sarat.

Baloldalon, a zsinór alatt, az a bizonyos szellőzőablak

A sátor két, három részből álló, egymásba csúsztatható üvegszálas sátorpálcával állítható fel. A pálcarészek egy-egy fém csatlakozóval csúsztathatóak egymásba és elvesztésük megelőzését egy belsejükben végigfutó gumis zsinór segíti elő. A sátorpálcát pillanatok alatt át lehet fűzni a bújtatóalagútban, amelynek alján egy karikára fűzött szeg szerűség található. Ezt kell a sátorpálca üreges fém rögzítőjébe dugni és már csak a sátor elején és végén található két-két rögzítő zsinórt kell a kapott alumínium sátorcövekekkel rögzítenünk, plusz a már említett szellőzőnyílás feletti feszítő zsinórt. 

Amennyiben szép időben sátrazunk, ennyi elég is lesz a sátorállításhoz, de amennyiben szeles, viharos időjárás vár ránk, akkor a sátorpálcák aljába dugott rögzítő szögek karikájába is tudunk összesen négy cöveket dugni, hogy így már atom biztosan álljon a sátrunk. Tényleg pillanatok alatt lehet felállítani és összepakolni. Nekem 3 perc alatt sikerül. Azonban mint látható, nem egy freestanding sátor, tehát a rögzítő zsinórok mindenképpen kellenek a felállításához, maga a két sátorpálca nem elegendő.

A sátorpálca sajnos üreges üvegszálas csőből készül (ezért is tudták rajta az egymáshoz rögzítő gumizsineget áthúzni), azonban mint kiderült, komoly viharban ez nagyon kevés, így egy grönlandi brutális sarkvidéki vihart követően – amelyben az egyik eltört -, tömör pálcákra cseréltem őket. Így már nem ért több meglepetés. Egy modellezőboltban vásároltam hozzá a  tömör pálcákat.

Azonban meg kell jegyezzem, hogy a sátor tökéletesen viselkedett a vihar során, bár akkor meg voltam győződve, hogy elszállok vele együtt, mint  az Óz a csodák csodájában Dorothy a tornádóval. Tulajdonképpen a sátorpálca is kibírta. Nem kettétört, hanem hosszában repedt végig, de az is lehet, hogy az az egy készült gyengébb minőségben… Más márkás sátrak kiszakadtak és pálcáik, mint egy gyufaszál, úgy törtek ketté, egy kínai 3FL sátor, pedig rojtosra ment szét. Ezért is fontos mindig, hogy figyeljünk a szélirányra a sátor felállításakor.

A sátornak, betyár erős az anyaga (190 T Nylon PU bevonattal) és a bath tube floor, azaz a sátor alja is elég vastag PU anyagból készül. Itt azonban a látszat több, mint az anyag minősége és akármennyire is olyan erősnek tűnik, hogy nincs az a tüske ami átszúrja, de sajnos volt, így egy könnyű Polykro, Tyvek, vagy párazáró építési fóliát érdemes alá tenni, amennyiben felfújható derékaljat használsz, mert az enyém több helyen is kilyukadt és nem győztem ragasztgatni.

Miután 191 cm magas vagyok, sokszor belefutok a sátraknál a méret problémába. Egyszerűen rövidek és ebben az esetben nem tudtam válogatni, pláne nem ennyiért, így kíváncsian vártam, hogy mennyire lesz megfelelő a sátor mérete, ami 210 x 90 x 90 cm.

Meglepően nagy a belső mérete. A 36 literes Osprey Stratos zsákom, minden cuccommal együtt elfér a derékaljam mellett. Persze a grönlandi átszeléshez használt 29 kilós zsákot meg sem próbáltam betenni. 

A sátor hossza megfelelő lenne, de az én termetemhez egy picit rövid. Van azonban egy új változata, amely már oldalsó bejárattal rendelkezik (MFH Arber 1 személyes 230 X 80 X 75 cm, 1,3 kg) és hosszban az a 20 cm különbség pont annyi, hogy ha hason fekszem és a lábfejem ilyenkor értelem szerint kinyúlik, akkor nem ütközik állandóan a sátorlapba. Ez ugyanis, néha eléggé zavart éjszakánként. Viszont az új változat, már 28 155 Ft, azaz több mint a duplája az enyémnek. Ezért az összegért viszont már könnyebb a ki-be mászás a sátorból, azonban 10 centivel keskenyebb és 15-tel alacsonyabb is, ami viszont ront a komfortján.

Az enyém 90 centis szélessége és magassága számomra, a 191 centis magasságommal is kitűnő és akkor is elférek, ha hason fekve oldalra csúszatom a könyökömet és ha felülök, akkor sincs nagy gond. Az átöltözés kicsit akrobatikus, no de az minden egyszemélyes alagútsátorban az.

A kondenzációra azonban még vissza kell térjek. Említettem már, hogy egy kis csipesz csodákra képes a szellőzőablak nyitva tartásához, azonban ez a jó szellőzés érdekében nagyon kevés lesz. Szerencsére a sátor ajtaja dupla rétegű. A belső egy mesh, azaz szúnyoghálóból készült, míg a külső a sátor anyagából, amelyet felhőszakadás esetén tudunk leengedni, vagy ha a privát szféránkat szeretnénk fokozni. Mindkettő dupla cipzárral záródik és ha nyitva van, akkor egy-egy a sátorhoz varrott zsinórral, a feltekerésüket követően rögzíthetőek a nyílás tetejénél.

A lezárt mesh bejárattal

A külső, vízálló rétegű bejárati borítás alsó részénél azonban található még egy-egy fül, amivel mint egy előtetőt, ki is tudjuk feszíteni bokorhoz, fához, vagy a túrabotjainkhoz. Így kisebb eső esetén, a sátorban hasra feküdve, a bejárata előtt akár főzni is tudunk. Ehhez nem jár külön zsinór, azt már magunknak kell megoldjuk.

A lehető legjobb szellőzést úgy oldom meg, hogy csak a mesh részét cipzározom be, illetve ha esik, akkor a külső bejáratot nem zárom be teljesen, hanem az alját egy tenyérnyit feltekerem. Ez kicsit bonyolult művelet, mert a mesh rész nem tartja meg túl jól a külső réteget, de kis gyakorlással már összehozható. A külső réteget lezárva a sátor melegebb, míg a kondenzáció persze erősebb lesz, de van egy tenyérnyi, nagyon erősen nedvszívó rongyom, amivel ha éjjel felébredek át szoktam törölni a belső felületet és a sátor bejáratán kinyúlva kicsavarom. Reggel ugyanez, így mire összepakolok ki is szárad a sátor és nem kell nedvesen elpakolnom.

A hordtáskájába csomagolva (sátor anyagából készült és van két füle, így mint egy táskát is kézbe lehet venni) 60 x 9 x 9 cm a mérete.

Vízállósága 2000 mm, ami nem sok, de miután órákon át tartó brutális sarkvidéki vihart, ömlő jégesőt is átvészeltem benne, így meg kell állapítsam, hogy sokkal többet bír és egy csepp esőt sem engedett át az anyag. Korzikára indulásom előtt, erős slagpróbának is kitettem, de akkor sem történt semmi beázás.

GR20 Corsica, vihart követő reggelen

Ennyiért, ilyen tulajdonságokkal rendelkező sátrat esélytelen vásárolni. A súlya 1,3 kg, ami igaz, hogy a jelenlegi ultrakönnyű kétszemélyes sátramnál  pont háromszor több, de az itthon ultrakönnyűknek kikiáltott sátrakkal vagy egy súlyban van, vagy kicsit könnyebb és ilyen verhetetlen áron esélytelen tulajdonságban és minőségben is megközelítőt találni.

Így ha még bizonytalan vagy abban, hogy valóban többször szeretnél -e sátorban aludni, fog-e tetszeni ez a fajta lét a természetben, A Kéktúrát inkább sátorral nyomnád végig, vagy nem tudsz nagyobb összeget szánni egy-egy felszerelésre, az a javaslatom az, hogy ne habozz! Nyugodtan vásárolj egy ilyen sátrat!

Naplemente fényeinél Grönlandon

Egy igazi, ultrakönnyű sátor, igen borsos összegre rúg.

Ez viszont olcsó és nagyon fogod szeretni, ráadásul bírja a strapát. Nem mellékesen, ha később ráunsz, meggondolod magad, vagy összejött a spórolt pénz a márkás sátrak valamelyikére, akkor sem ér túl nagy anyagi veszteség.

Amennyiben most barátkozol a sátrazással, vagy a hosszú távú túrázással, akkor olvasd el ezt a bejegyzést is:

https://caminosteve.hu/kezdo-hosszu-tavu-turazok-zarandokok-9-hibaja/