Tél, hétvége, sőt még hó is van. Persze, hogy aki tud, az kapja magát, a családját, no és a kutyust is ha van és irány a természet.

Aki csak hébe – és ilyenkor – hóba szokott kirándulni, az természetesen nem fog kevésbé járt túraútvonalak után keresgélni a neten, nem fog túraútvonal applikációkat böngészni sem ennek érdekében, hanem irány azok közül a célpontok közül valamelyik, amit a legkönnyebb és a legrövidebb idő alatt lehet elérni.

A tömeg – a járvány idején sem – érdekli őket és eszükben sincs kaptatókon felmászni, kimelegedni. Ők csak kirándulni szeretnének a friss levegőn, sőt ahogy sokszor tapasztalom, ha lenne autóút az erdőben, akkor akár a gépkocsival gurulnának ott is végig, hiszen ki a fene szeretne kiszállni a jó meleg autóból, amikor az ablakot letekerve is lehet friss levegőt szívni.

Így volt ez most hétvégén is szerte az országban és a Mecsekben is amerre jártam. Szerencsére a kiindulási- és a kilátóponton kívül, még emberrel is alig találkoztunk, azonban a parkolótól talán 300 méterre lévő kis mesterséges tó, amely megbúvik az Éger-völgy bejáratánál, zajos volt a kirándulók csoportjaitól. 

Miután szép nagy hó esett, a tömeg viszont ezt a pár száz méteres kört jégpályára taposta, elég érdekes volt a csúszó-mászó kirándulók látványa. 

Sohasem fogom megérteni, hogy miért egy utcai cipőben, egy dorkóban, egy divatcsizmában indul el valaki kirándulni. Nem kell persze túrabakancsot venni ezért a párszáz méterért, de hogy miért ennyire felelőtlenek az emberek, az még ennyi év után is ledöbbent. Pláne a többgyermekes, ugyanígy felkészületlen családok. Ahol se a gyerekeken, se a szülőkön sincs megfelelő lábbeli, de közben másznak és ereszkednek a havas, jeges sziklákon. Érthetetlen.

Vasárnap a Pilisben mentettek ki egy túrázó hölgyet. 23 ember kellett hozzá. Végiggondolja bárki is, hogy hány ember munkája és áldozathozatala, mennyi energia és idő szükséges ahhoz, hogy valakin minél előbb tudjanak segíteni? Végiggondolja azt is, hogy a mai járványhelyzetben, ahol így is rommá vannak terhelve az egészségügyi dolgozók és a mentők, akkor olyanoktól veszik el az időt és energiát, akiknek lehet, hogy az élete múlik egy-egy ilyen felelőtlen pillanaton. (Természetesen olyan balesetekről beszélek, amely felkészületlenség, vagy felelőtlenség miatt történnek.)

Nem szoktak kommunikálni róla, de sajnos rengeteg kiránduló- és túrabaleset történik hazánk erdeiben. A Kék-Kör alatt is hiába szóltam több túrázónak is, hogy a Római-fürdő ösvénye le van zárva… őket nem érdekli, megkerülik, stb. Ugyanez a Rám-szakadékban, ahol bár ki van írva a forgalom iránya, mégis mindenki szembe jött velünk. 

Csak néztem azt az anyukát, aki a csecsemőjét szorosan a mellére kötve tipegett a jégen a dorkójában. Már láttam lelki szemeim előtt, ahogy elcsúszik és rázuhan a saját gyermekére. Hihetetlen, hogy miért gondoljuk, mi szuperhősök vagyunk és erősebbek még a természet- és az időjárás erejénél is.

De legalább most nem láttam szemetet, míg pár hete Dobogókőnél egy százas csomag használt papírzsebkendőt tudtam volna lazán összeszedni.

Jó lenne ha sokkal jobban vigyáznánk magunkra, erdeinkre és jobban óvnánk azok energiáját, akikre akkor van szükség, amikor bajba kerülünk. Ha mi nem mutatunk szülőként jó példát gyermekeinknek, akkor miért várjuk el az írott- és íratlan szabályok betartását mások gyermekeitől?

A természetjárás gyönyörű időtöltés. Kikapcsol, feltölt energiával és emlékekkel, azonban ha nem tiszteljük, nem készülünk fel rendesen, könnyen válhat egy laza hétvégi kirándulás is könnyekkel teli pillanattá. 

Vigyázzunk magunkra, egymásra és a természetre!