Blog

Nem kötelező fázni

Nem kötelező fázni

Tartós teszt – Columbia Omni-Heat Knit Crew aláöltözet

Természetesen évekkel ezelőtt is láttam már Columbia Omni-Heat technológiával készült ruházatot, de valahogy idegenkedtem tőle addig a pillanatig, amíg Bécsben egy konkurens márka, a Jack Wolfskin hasonló technológiával készült ultrakönnyű down kabátját fel nem próbáltam egy márkaboltban és nem kellett volna nagyon gyorsan levennem, mert azt éreztem rögvest elájulok benne annyira melegem lett. Azonban egy évvel később a Jack Wolfskin már el is hagyta ezt a technológiát és bár az egy évvel korábbi rövid és zárttéri pozitív tapasztalat felkeltette az érdeklődésemet a technológia iránt, de egy évvel rá, annak elhagyása legalább annyira el is bizonytalanított. 

Most akkor jó ez, vagy nem? Mi a gond vele, ha hirtelen eltűnt a választékból? Nem szellőzik jól talán? Elveszti a hőtartását egy idő után? Más a probléma? De más gyártó, mint a Columbia pedig miért ragaszkodik hozzá mégis? Ezeket még egy hatalmas német outdoor kiállításon sem sikerült megfejtenem, pedig az óriási Columbia stand összes Omni-Heat-es kabátját végigpróbáltam. Aztán el is engedtem a belülről ezüstös csillogású, de inkább olyan műanyag fólia érzését keltő belső réteget.

Pedig tavaly ünnepelte a Columbia az Omni-Heat Thermal Reflective technológiájuk 10 éves debütálását. Segít a test által termelt hő megőrzésében azzal, hogy csökkenti a hőveszteséget. A termékek belső borítása tulajdonképpen egy hővisszaverő fólia, amely által  a termék viselője a legnagyobb hidegben is komfortosabban érezheti magát.

Időközben persze továbbfejlesztették a technológiájukat és ez lett az Omni-Heat 3D. A klasszikus Omni-Heat ezüst színű fóliabevonat továbbfejlesztett változata, ami nemcsak a test által, mozgás közben termelt hő visszaverésével tartja melegen viselőjét, hanem a hozzáadott hőmegtartó bolyhokkal már háromdimenzióssá fejlesztett hőtükör felület a hő megkötésével stabil szigetelőréteget is képez a test körül, tovább fokozva ezzel a ruházat hőmegtartását.

New Jersey államban, pont a Memorial Day időpontjában néztem körül egy outdoor áruházban, mit sem sejtve, hogy az USA-ban ezen a napon ugyanúgy komoly leárazások vannak, mint a Black Friday idején. Ekkor vásároltam meg az első Columbia hosszú ujjú aláöltözetemet, mégpedig piros színben és Omni-Heat technológiával felvértezve, mindezt pedig 14 dollárért, ami lássuk be, igen baráti ár egy ilyen ruhadarabért.

Addigra már annyit fáztam a február elején megkezdett és már négy hónapja tartó túrámon, hogy minden felszerelés érdekelt, amely képes valami plusz hőt biztosítani számomra a szabadban töltött nappalok és éjszakák során.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy gyakorlatban is tudja-e azt, ami ígér a gyártó. A felső hőtükör bélése 35%-ot képes visszaadni a testhőmérsékletemből, ami lássuk be, nem alábecsülendő, amikor messze mínusz 10 fok alatti hőmérsékletben gyalogoltam egész nap és aludtam éjszaka.

Éjszakára továbbra is az Icebreaker merino kapucnis felsőjét használtam, de nappal a piros Columbia-ra cseréltem le a Mountain Hardwear hosszú ujjú felsőmet. És nem bántam meg, bár nagyon szeretem a korábbit, amelynek nagyon kellemes tapintású, szinte puha szintetikus anyaga van. Azonban, egy idő után nincs olyan mosógép a Földön, amely képes megszűntetni azt az illatfelhőt, amelyet áraszt magából. Márpedig minimum 5-6 naponta tudtam csak mosni és az egésznapi gyaloglástól átizzadt felsőm olyan szagot árasztott magából, hogy ember legyen a talpán, aki képes volt megmaradni mellettem. No persze más sem árasztott jobb illatokat, így azért ez sosem volt téma az ösvényeken.

No de visszatérve a Columbia felsőre. Az Omni-Heat egy ezüstszállal átszőtt anyag, ami antibakteriális hatású, így biztosítja, hogy hosszú távú folyamatos viselés során se szaporodjanak el benne a baktériumok és hogy ellenálljon a kellemetlen szagok kialakulásának. Ezáltal jóval ritkábban szükséges mosni, ami esetemben jelentős plusznak számított. Azt fontos tudni azonban, hogy egy ilyen technológiával ellátott ruhadarab maximum 70 mosást bír ki. Többek között ezért sem ajánlják a napi mosását, hiszen kb. két hónap után mehetnénk is egy újat vásárolni.

Persze jó kérdés, hogy pont 70, esetleg több, vagy akár már 60 mosást követően sem képes az eredeti teljesítményt nyújtani? Egy biztos, két hónap intenzív, mindennapos használat során tökéletes teljesítményt nyújtott úgy, hogy öt naponta mostam, mert nem tudtam még akkor a bűvös hetvenes számról. Sőt, azóta, azaz második esztendeje nyúzom és még mindig nem érzek látványos visszaesést a hőmegtartás terén.

Persze az sem mindegy, hogy miképpen hordjuk.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy alulra felvesznek egy pólót és arra húzzák fel az Omni-Heat felsőjüket. Ez igencsak hibás döntés, hiszen ez egy aláöltözet, azaz, ha mindenképpen szeretnénk valami plusz, de nem egy középréteg vastagságú ruhadarabot felvenni, akkor inkább erre vegyük rá a pólónkat, mint sem fordítva, ugyanis a hőtükör, fordítva nem képes ugyanazt a hőérzetet biztosítani. Kipróbáltam mindkét változatot, így ezt tapasztalatból javasolhatom.

Ráadásul a felső egy Omni-Wick bevonattal is rendelkezik, hogy az aktív sporttevékenység közben keletkező izzadság is könnyen távozhasson a test felszínéről. A négyirányú komfort stretch alapanyaga, aktív, ergonomikus szabása valóban kiemelkedő kényelmet és mozgásszabadságot biztosít és tökéletesen illeszkedik a felsőtestre. Varrásai dörzsölésmentesek és  lapítottak és hosszabb viselés esetén sem dörzsöltek ki sehol, pedig napi 12 órákat hordtam és még ott voltak a hátizsák hevederei is. A felsőnek a mellső- és hátsó oldala, illetve a váll és a kar részei vannak az Omni-Heat fóliával borítva. Oldalt nem. Ennek okára nem jöttem rá, de talán a hónalj fokozottabb izzadását így könnyebb elvezetni… de ez csak találgatás részemről. 

Megszerettem ezt a felsőt, így értelem szerint amikor újat kerestem, már a továbbfejlesztett Omni-Heat 3D Knit Crew II.-re esett a választásom és alig várom, hogy ezen a télen kipróbálhassam, hogy mennyivel tud többet az eredeti verziónál.

Egy szó mint száz. A felső bőségesen megéri az árát és valóban képes azt a plusz hőt biztosítani, ami néha pont hiányozna nekünk, vagy hogy akár csak ebben induljunk el túrázni, vagy futni. Féltem, hogy nem fog-e viszketni a fólia miatt a bőröm, nem fogom-e vizesnek érezni amikor megállok és kihűl az átizzadt felső, de az Omni-Wick bevonat tökéletesen teszi a dolgát és vezeti el az izzadtságot. 2019-ben ez lett az egyik kedvenc ruhadarabja a felszerelésemnek.

A Dockyard forgalmazza a Columbia márkát, ráadásul most 50% kedvezménnyel lehet megvásárolni ezeket a termékeket!

https://www.dockyard.hu/ferfi/felsok/alaoltozo

Olvasd el a Hoka Sky Toa tartós tesztet is:

https://caminosteve.hu/tartos-teszt-hoka-sky-toa-mid/